Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-02-01 / 2. szám - Szombathy Viktor: Végtelen tenger, végtelen idő

lámokat egy vizirepülőgép fodrozza, az őrmester, aki mellettünk szivarozik, azt mondja,-gyakorlatozik a pilóta, a beavatottak viszont úgy tudják, hogy cápa került a traui hidon keresztül -az öbölbe s most repülőgépen üldözik. így mindenesetre regényesebb. A cápa nagy szorgalmat fejthet ki, magára vette minden cápák gondját: egyugyanazon órában az öböl minden pontján látták, megfordult Spalatóban és Trau

ben is

>a> szemtanúk szerint s a kambelováci községi elnök személyesen akarta elfogni. (

A Ikambelováci elnök fogadkozása messzire kísér. Már kinn sétálunk a spalatói mólón s a fehércsillagos nagy hajó indulására várunk, de a községi elnök még mindig beszél, maga köré gyűjti -a léhütő hordárokat s azoknak tart terjedelmes előadást.

A fehéresül la gos kéményből lassan mászik kifelé a füst. Óvatosan kerüli meg, a kürtöt, csavarodik egyet, mielőtt fellibbenne a magosba. Reggel fé-lnyolc: az utasok lassan és meggondoltan ballagnak felfelé a hídon, két német diák a postaládába gyömöszöli levelezőlapjait. Egyik lap a tengerbe hull, a piszkos, kormos vízbe. A diák berohan a városba s néhány perc rnulva diadalmasan hozza az utánpótlást. Hordárok baktatnak, hátukon táska és táska, szatyor, vulkánkoffer és komoly, fekete lakkbőrönd: Abbázia, Menten, London, Stockholm, Java és Me-nangi ad egymásnak találkozót a dalmát férfi hátán. Hetykebaj-szú, fehérsapkás tiszt, kosaras néni, -szőke lány, egy család gyermekekkel: lassan megtelik -a hajó. A második tiszt hosszan s előkelőén nyúlik a magasba a fejünk fölött, a parancsnoki hidon: a kép olyan, mint ai mozi harmadik felvonásában, amikor a szökött szerelmesek éppen 'Nizzát látog-atják meg s a daliás kapitányról kiderül, hogy álruhába bujtatott detektív ...

Egy kék-ruhás matróz váratlanul megrázza a harangot, a csengő elkiá-lt a Diokletian-palotáig, -még annál is tovább, a halcsarnokig s fel a pálimiás domboldalra. A jelre újabb csomagok s újabb emberek érkeznek, jó lesz alkalmas helyet keresni a felső fedélzeten s megfelelő dinárokért nyu-gszéket kö-lcsönzünk egy vastag inastól. A -hajó főpincére elszakítja a jegyet s fogadja az érkező vendégeket, gyorsan számba veszem a csomagjainkat: két táska az étterem sarkában, két köpeny a szálónlbejárainál, sapkánk a felső fedélzeten s meg kellene keresni a fényképezőgépet is, amit a zöld pápaszemmel együtt helyeztem le az egyik asztalon. Ettől a pillanattól kezdve örökké úton vagyunk: én és a holmik, óvatosan, ügyesen kerüljük ki egymást, a sapkák, a- filmtekercsek, az útikalauzok s a felsőkabátoik rejtélyesen él--el tűnnék a két -fedélzet között, körforgásunk tökéletes, de s-ok izgalmat okozó. Csodálatos, hogy estére mégis együtt van minden s kiszállásnál megtalálom majd elveszettnek hitt töltőtollamat is.

...Ragyog a tenger vize s már majdnem indulunk, Isten veled, szép Spa-lató ... — a hajóhídon ekkor robog föl egy pápaszemes fiatalember, úszónadrágban s lengő fürdőköpennyel. Mögötte őszhajú, idősebb hölgy siet, elegánsan s mosolyogva. A második tiszt rosszától ag- int a fejével.

— Csodálatos emberek vannak, — jegyzi meg a feleségem, — láttad ezt az alakot? Mit jósolsz neki?

Aztán nem törődünk vele többet, a hajó lassan elindul, — „méltó