Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
lesz bolond, becsukni a kapuját, örülni fog, ha betéved hozzá valaki, mi pedig örülhetünk, ha rendbe hozza a Ligetet. Sutay kint ült a folyosón, a lépcsőfeljárat melletti falócán és a tanácstagok egyenként vonultak fel előtte. Azután, amikor bezárult a tanácsterem ajtaja, elővette a zsebkendőjét és megtörülte verejtékes homlokát. Amíg bent a tanácskozás folyt, addig ő kint újságot próbált olvasni, de nem ment az olvasás, így ai noteszét vette elő és abban számolgatta az előrelátható tőkebefektetés nagyságát. Volt valami kis pénze, egy kis háza is volt, arra szívesen fog adni a bank, mert még tehermentes és csak az első évet bírja erővel, ő olyan bort fog adni és olyan ételeket fog főzni az asszonya, hogy egy év se telik bele és híre lesz a Sutay vendéglőnek. Csak még a nyarat tudja elcsípni, a nyár végét legalább, amikor jobban özönlik majd a nép a fák hűs árnyéka alá. Riadt tekintettel állt fel a lócáról, amikor a tanácsterem felöl Goldner közeledett, ai főnök. Már messziről virult az arca és belecsapott a Sutay tenyerébe. — Osztán, hogy is lesz nálad a bor, Józsi? öt korona? Hat korona? Sutay hirtelen nem tudta, miről van szó. — Mi, mi ez? Már letárgyalták? Goldner arcán megfeszült a bőr. — Már mehetsz. Megkezdheted a nagytakarítást abban a hodályban. — De hiszen még a képviselőtestület. .. Goldner hátra legyintett roppant tenyerével. — Ej, a képviselet, az csak azt mondja, amit mi a szájába adunk... ha én mondom, mehetsz nyugodtan haza. Ment is Sutay, de nem hazai ment, hanem Nagy Ferenchez, a kőművessógorához. Ügy gondolta, hogy ami kőműves munka szükséges, azt a sógorával végezteti el, ez így tán olcsóbb lesz, meg inkább adós maradhat neki. Az ablak-, ajtójavításokat megcsinálja maga is, a szobafestő munkát meg majd Baniékra bízza. Nagy lókötők, de úgy dolgoznak, mint egy-egy kisisten. Ott terült el a Liget a város szélén, kicsit félreesett a város szívétől, de remélni lehetett, hogy a jó italért oda is elfáradnak az emberek. Ahogy együtt mentek a sógorral, magában azt számítgatta, hogy kire számíthat, mint törzsvendégre. Lökösyre biztosan, mert annak már ígért is tíz percent engedményt, meg aiz hoz is magával majd cimborákat, azután a városi fordítóra, az nem ösmer messzeséget, ha jó bort érez valahol, meg a kebelbarátjára, aki ugyan túlontúl józan ember, az iskolaigazgató, de azért nem szemérmeteskedik, ha pohár van a kezében. — Itt akarsz te vendéglőt csinálni, Józsi? Megálltak a nagy épület előtt, amelyen vígan csapkodta a szél az elhagyott ablakszárnyiakat. A tető még csak jó állapotban volt, de a falak igen megvedlettek, a falak még jó szilárdan állottak, repedés seholse volt rajtuk, csak a felületük válladozott meg. Csak a felületük, de alattuk jó kemény kőszikla, régen épült, jó malterba fogott Mint az ő sorsuk itt a világrengetegben. — Itt hát! — Mert úgy gondoltam, hogy pajtának jó-lenne, jól ki tudna benne száradni a levelesdohány. He .he... Sutay úgy gondolta, hogy csak hadd nevessen a sógor. — írd össze a javítani valót, oszt ne beszélj sokat.
