Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Garzuly Gyula: A mai osztrák líra (Erna Blaas: Özvegység; Rudolf List: A leány-anya. Este; Richard Blinger: Az öreg dajka; Hans Deiszinger:Első barázda; Ermest Scheibelreiter: Őszi ének; Friedrich Cacher: A végső csend dala; Guido Zernatto: Az éj; Arthur Fischer-Colbrie: Szeplőtelen fogantatás napján lehullott hó; Heinrich Suso Waldeck: Éjfél; Josef Weinheber: Borongós év. Földeken
ÉJFÉL. Az éj a tágas kertre már lágyan ráborult; oly sejtelmes súgása, mint szívé, elfogult. Barangolok s a léptem bársonycsendjébe fűlt. Szellő szárnyal s pihével' megtelt az égi bolt; mint zöld olaj, omlik a lomb közt szét a hold; fehér kutyám a fűben egy fénysütötte folt. Sövény mellől árasztja illatát rőzsefa; a keskeny út mentében a rózsa s rezeda mint zászlóra úgy néz fel a napraforgóra. Egy cserje még — s az út most hirtelen megszakad. Bozótos félhomályban ásít egy deszkapad s a kőkeresztre vérző vadszőllőlomb tapad. Parasztszíve a völgynek most dobban — s nesztelen a karcsú fatoronyba szökik halk lépteken. S kongatván tizenkettőt — elnémul hirtelen... Hazája határain messzi-túlra világít 3OSEF WEINHEBER költői fáklyája, aki joggal nevezheti magát „a szépség útja s őrének". Dr. Franz Koch berlini egyetemi tanár „Gegenwartsdichtung in österreich" című könyvében azt írja erről a nagy költőről, hogy nála „...egy törzsből hajt és virágzik az, ami másutt külön-külön gyökérből fakad: a fájdalommal telített szellemiség, mely saját tépettségében szenved, hogy újra meg újra győzedelmeskedjék fölötte és a természetbe való bensőséges átlényegülés, Isten álmába való titkos beolvadás." Az 1892-ben, Bécsben született költő első verskötete, „Dér einsame Mensch" 1920-ban jelent meg; ebben az időben érte el tetőpontját iaz expreszszionizmus dagálya s így természetes, hogy az — ama idők követelményeihez alkalmazkodni nem tudó, de nem is akaró — író sziava nem talált közönséget. A későbbiek is, „Von beiden Ufern" (1923) és a „Boot in dér Bucht" (1926) relatív kicsiny, exkluzív kört ajándékoznak csupán meg; általános és mély hatást csak 1934-ben megjelent könyvével, az „Adél und Untergang"-gal keltett, melynek minden sora kiforrott lelkének heroizmusát, a nyelv nagymesterének virtuozitását árasztja. Az ez év októberében megjelent utolsó gyűjteményének, a „Spáte Krone"-nak olvasása közben szorongás fogja el hívei szívét: tudja-e majd még ezt a csúcsot is túlszárnyalni?!! Két következő fordítása szemléltesse a művész pesszimizmusa és a föld fiának önfeledt szemlélődése, napsugaras megelégedettsége közötti ellentétet. BORONGÓS ÉV. Tavasz felénk több nem jön. Fák lombja szürkén lebben * és köd gomolyog a földön ... Én édes, bús szerelmem, tavasz felénk több nem jön.
