Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Mészáros Zsolt: Balassa Bálint és Francois Villon
rak nemcsak az égi szelek és esők adták a létet, hanem a kikelő magvak csirái is. Tárgyam két ilyen csira összehasonlítása lesz, kik egymástól távol, egymást nem ismerve, külön erdőben keltek ki, de mindkettejük két irodalom lírai költészetének ágas-bogas fájának ősei. Röviden, csak két világirodalmi jelenség rokon vonásait és eltéréseit akarom párhuzamba állítani. E két jelenség: a francia irodalom nagy lírikusa Francois Villon és Balassa Bálint, a mi lírai költészetünk megalapítója. Hogy ki volt Francois Villon, erre azt is felelhetnők, hogy a francia Balassa Bálint. Ö a francia líra első igazi úttörője, aki csodálatos őszinteséggel állítja elénk önmagát. Versének nyelvét maga alkotja, új versformákat alakít, mint nálunk Balassa és mondhatnám ugyanaz a hazafiság, ugyanannak a vallási érzelemnek zokogó vallomása lüktet benne, mint Balassa Bálintban. Villon kora is, jóllehet 3—4 emberöltővel előzte meg hagy költőnk korát, ugyanaz a vérzivataros, háborús idő, mint Balassáé. Franciaország a százéves angol-francia háború színhelye, Balassa Magyarországa pedig a kereszténység és az ozmán világuralmi törekvések állandó ütköző felülete. Franciaország igazi történelmi mélypontja az az idő, mikor Francois Montcorbier, vagy talán Francois des Loges meglátja a napvilágot. Apját még kiskorában veszíti el és anyai nagybátyja Guillaume Villon plébános veszi pártfogásába. Az okosSzemű kis fiúcskát a jóságos plébános nemcsak nevével és szeretetével ajándékozza meg, hanem beíratja az akkori világ első egyetemére: a Sorbonne-ra. Az élesszemű ifjú azonban a féktelen, háborútól eldurvult és élvhajhász Paris legféktelenebbike lesz. Nem tanul, hanem cimborái vastag tréfái közben leszúr egy papot, mely tett szülővárosa elhagyására kényszeríti. Vidéken kóborol, tolvajok és útonállók társaságában rója az útakat, fosztogat (nem kímélve a templomok szentélyeit sem), rabol, gyilkol, átesik valamennyi emberi izzáson, míg egy bűntettéért az orleansi püspök elfogatja. Az egész nyarat börtönben tölti, de a fogsága helyére érkező király amnesztiája kiszabadítja. 1463-ban újabb gyilkossága miatt akasztófára Ítélik, már-már végre is hajtják rajta az ítélete, mikor a király újabb kegyelme a fejveszteséget 10 évi számkivetésre változtatja. Ez az utolsó biztos évszám életében. Hogy mi történt vele azután — nem tudjuk. Alkalmasint valami útszéli csetepatéban pusztúlt el. Francois Villon két haíhatatlan művet hagyott az utókorra: a Petit Testament-t és a Grand Testamen t-t. Vájjon nem lep-e meg bennünket e „filoiX", költő-csavargó élete, mely oly sok mozzanatában egyezik Balassa Bálintéval? Mindkettő a maga korának, ennek az inkább guerilla-harcos, mint nagy-háborús időnek igazán lírai egyénisége, mondhatnám „l'enfant terrible"-je. Balassa majdnem ugyanúgy éli le életét, mint Villon, de pályafutása alatt többször küzdötte fel magát családjának és nevének megérdemelt magaslatára, mint francia társa. Mig Villon élete lefelé tartó egyenes, addig Balassáé örökké változó geometriai görbe, mely lélektanilag szinte áthidalhatatlan pontokat köt össze. Ma lenfőurak ünnepelt vendége, holnap galíciai kupeceket rabol ki; ma latin klasszikusokat olvas és gyönyörrel merül el a humanista irodalomban nevelője: Bornemissza oldalán, holnap Szkárossyt, atyja hűséges tiszttartóját veri aqyba-fcbe; ma a gőgös Losonczi Anna petrarkás szerelmese, holnap egy lengyel citerás lánnyal vigasztalódik; ma anyagi javakért elhagyja hitét, holneD Eszterqrm ala’t esik el a török ellen a miles christianus végsóhajával: „Uram, a Te katonád voltam, a Te seregedben jártam." Az a 100 egynéhány költemény (Sziládv 116-ról tud), mely Balassa költői munkásságának lírai része, nem adja azt a hű tükörképét szerzője minden erkölcsi magaslatot és mélységet meqiárt életének, mint a villoni Petit Testament és Grand Testament. A kóbor, kicsaponqó élet nem mételyezi meg Balassa költészetét; verseiből féktelen egyéniségére, kielégíthetetlen ambícióira nem következtethetünk. Valójában „Istenes énekeit" leszámítva, egv-egy bűnérő1 nyomoráról. környezetének néh'a undorító voltáról nem emlékszik meg soha. N^m ír olv cinikusan tetteiről sem. mint Villon. Az okot való^’;nűleo Balassa «származásában kereshetnék. Ür volt, báró, egyike Magyarország főárainak. Bűnei, botlásai nem alacsonyították le. Talán néha maga
