Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Szombathy Viktor: Ítélet szürke napja

Szelíd szemek voltak ennek a Kolosnak s olyan meggyőzően beszélt. Ha tette, miért tette? A nőért, a szalmaszínihajúért, szeretik egymást.

Mi ez? Hogyan lehetséges, hiogy ennyiszer eszébe jut ma a vádlott, hiszen ez sem más, mint a többi, a többi akta, egyáltalán, mit akar tőlem ez a Kolos Gábor, hogy ennyit gondolok rá egész nap?

Hosszan maga elé néz a bíró, eltűnődik s a vádlottat látja az emelvény előtt. Szeiíd kék szeme van, — bíró úr nem én tettem, — hátha igaza van s majd csak a fellebbezésnél derül ki, hogy a vádlottnak volt igaza, nem a csendőröknek. Jól meg kell vizsgálni az ügyét, de viszont a vádlott is egy a kétezermillió közül, joga van szabad életre, ha nem bűnös, joga van ahhoz, hogy védekezzék, joga van a szalmaszínlhajúhoz s joga az élet ezer szépségéhez.

„A japánok gyilkolnak Sanghajban" — tesz elé újabb, frissebb újságot a pincér.

Hátha ezer szépség nincs is, de talán ötszáz, vagy csak egy: maga az élet szabadsága ...

... Meg kell vizsgálni pontosan ezt a Kolos-ügyet, valahol hiba csúszhatott be a vádba.

Most eloltja a szivart, sercen a parázs a pohár kiömlött vizében. Mehetünk.

MEGINT EGYÜTT.

A teremszolga felgyújtotta a lámpákat, szürke az ég, szürke a szoba és szürke az iratcsomó. A bíró, az ügyész, az ügyvéd s a hallgatóság helyet foglal. Kolos Gábor is érkezik, hetykesége elillant a -folyosókon, s a szeme réveteg. Barátságosan tekint feléje a bíró.

— Délelőtt ott hagytuk el, — kezdi, de most valami váratlan történik:

— Bíró úr kérem, — vág szavába a vádlott.

— Tudom, — legyint a bíró, — a dolgot pontosan kell kivizsgálnunk s még néhány körülményt nem tisztáztunk teljesen. Hajlandó vagyok belemenni a legszélesebb bizonyításba.

iS rápillant a vádlottra. Hát mentse magát, ha tudja, alkalmat ad neki arra-hogy tisztázza magát, legyen belőle ismét ember, Krisztusnak parancsa ez s mi más legyen a törvény, minthogy Krisztus parancsát teljesítse?

'De a vádlott hátrább lép zavartan, szemét sem emeli a bíróra.

— Tekintetes bíróság, — folytatja egy hanggal mélyebben, — valamit el kell mondanom, mielőtt a továbbiakra kerülne a sor.

— Bátran, — biztatja a bíró s kopog a ceruzájával.

Mély csend ül a teremre, a teremszolga a kályhához lép s onnan figyel.

— Bátran! — szól az ügyvéd is.

Most a vádlott megforgatja nyakát a gallérban s lábujjhegyre áll. Izgatott pillanataiban szokása ez: —

— Kérem, csak annyit akarok mondani, hogy a betörést valóban elkövettem. Mentségem nincs. Pénzem nem volt, a pénzt egy nőnek akartam adni.