Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Szombathy Viktor: Ítélet szürke napja
vény előtt, a nő, a szalmaszínhajú nő s szemérmesen kész bizonyítani, hogy egész éjjel együtt voltak Kolos Gáborral, autóturán, rohantak az éjszakában, nem, sehol sem állapodtak meg, csak reggel egy közeli városban, alhoil reggelizni szerettek volna s erre tanú a pincér is. — De hol voltak éjjel? A nő szendén s szemlesütve hallgat, a dolog, a játék, annyira átlátszó, hogy az ügyvéd is felszisszen, csak a vádlott, Kolos Gábor, ül boldog révülettel s a szalmaszínhajú nőt nézi, akiért az egész história történt... Pénzre volt szüksége a szalmaszínhajúnak s megszerezni nem is volt olyan nehéz akkor este, a postamester elázott. —« Egyszóval nem nyilatkozik, hol voltak akkor éjjel ... —> Minek, nagyságos bíró úr, — illeszti össze piros ajkait a szalmaszínhajú, — restellenék errevonatkozólag nyilatkozatot tenni1... mentünk, mentünk az autón... azon vettük észre magunkat, hogy hajnal van. A bírák komoran néznek a szamaszínihajúra s az ügyész már hegyezi kérdéseit. A szalmaszínhajú ügyes, negédesen s hajladozva siklik ki a kérdések útvesztőjéből, valahol mindignyitvahágy egy ajtót, semmire nem emlékszik pontosan s végül vallomására szívesen esküszik. — Ellenzem az esküt, — szól az ügyész. — Kívánom! — kéri az ügyvéd. A három talár összehajol!, suttog. Aztán feláll a terem minden embere s a nő szivére teszi a kezét. Kolos Gábor ijedten, de boldogan nézi a szalmaszínhajút: esküszik.. Hamisan eszküszik, őérte teszi. A nő kivonul s illatfelhő úszik mögötte. A vádlott utánaszippant, de az illatfelhő elhaló vége ismét a fokhagymaszag, amely a fegyőirből rendületlenül árad tovább. Egy pillanatnyi csönd .... Itt minden rendben van, a postamester bizonytalankodik, a nő megesküdött, ia pénz eltűnt, kéznyom nincsen ... és most hirtelen arra gondol, hogy tulajdonképpen hol a pénz? A nőnek adta az egész harmincötöt, az jól eldugta valahol s bizonyosan költött is már valamit belőle. Nem baj, elvégre azért történt az egész, őérte, a nőért, viszont illene mégis néhányezret meghagyni s átadni neki, elvégre a kockázatot egyedül ő viseli az egész játékban. Holl lehet most a pénz? Szekrényben, harisnyában, varrótűs-dobozban? De hiszen mindegy, minden rendben van. Elmosolyodik. Most egy csendőr lép be tanúnak, aztán éjjeli őr, de nem lehet alaposan, végérvényesen hozzányúlni a vádlotthoz, a vád felépítése hiányos, mindenütt akadnak szabad nyílások, ahonnan bevigyorog az ügyvéd kaján 'arca s berepül a tagadás. Ügyész az ügyvéddel összecsap olykor, az ügyvéd csufondáros, az ügyész támadóárkokat ás a vádlott felé és mégsem lelhet megfogni selhogysem, ügyesen bujkál, ravasz róka. A bíró kedvetlen: valamiféle ellenszenv ül a vádlott arcán s ezt az ellenszenves érzést nem lelhet leküzdeni. Elvégre majdnem bizonyos, hogy lopott, tatán többet is, mint amennyiről most szó van, s ta-
