Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Szombathy Viktor: Ítélet szürke napja

Az úr a fogát mossa, (hangos öblögetéssel s ezért nem felel. Véli: ha nem'hallja- meg a kérdést, talán az asszony el is felejti a két mázsa almát. Dühösön dörzsöli fogait a kefével, a pép fehéren habzik szája szélén s a vízcsapot is megereszti. Zuhog a viz s így természetesen, nem hallani jól az asszony hangiját. De a ház asszonya türelmes, megvárja a fogok reggeli mosdatását s csak ezután szól.

— Legjobb lesz, ha adsz kétszázat, nem számit a konyha-pénzhez.

Az úr is úgy véli, jobb, ha nem téteti magát.

—Miből? — mondja közönyösen s gy-üretlen nyakkendő után kutat a nyikorgó szekrényben. Illenék nyakkendőt is venni, egészen elhanyagloiljiai imagát: Vida, a fiatal jegyző minden héten újat köt gallérja köré. Teheti. Nincs családja. S a gazdag Monori-lánynak udvarol.

— Kétszáz kellene.

El is felejtette. A hang oly távoli, oly ködös, mintha nem is a szomszéd ágyból hangzanék el.

— Nincs. Katinak kabát kell, Gyurinak cipő, meg hegedűtök.

— Akkor hitelbe.

Az almaügy tehát kész. Fellebbezés nincs. Fellebbezés... Ki is a Kolos ügyvédje? Grátzer. Nem szereti. Kellemetlen ember, túlsókat okoskodik, sosincs tisztában a paragrafusokkal s ezt a hiányt szavainak zuhatagával pótolja. Mindenbe beleköt, őt kell legtöbbször rend'-reuta-sitani s volt is valami kényes ügye a múlt hónapban, majdnem a kamara elé vitték, de sikerült az utolsó pillanatban elkenni valahogy a dolgot, egy ügyfelének a pénzét költötte el. Mostanában rosszul meg neki s minden lehetetlen ügybe belekapaszkodik, mint itt ebbe a Kolosügybe is, minek választ valaki ilyen ügyvédet. Szerencsétlen Kolos, a postamester jóbarátja volt, most már emlékszik, falusi alak, gépkocsival fuvarozott, olyan seszinű haja volt, ijedt képű és tagad... semmi elfogadható bizonyiték nincs ellene.

Maga is elcsodálkozott azon, hogy Kolos egyáltalában az eszébe jut. Rég; elmúltak már azok az idők, amikor vádlottak emlékével aludt el s felőlük álmodott kínlódva, sok-sok lelkiismeretifurdalásos napok után is még mindig kételkedett abban, hogy igazságos volt-e az Ítélkezése, avagy lelkiismerete megróhatja a döntés miatt. Elfásult, hozzászokott: ma már akta, feladat, elvégzendő munka a tárgyalás, hogyan is lehetne annyi ember lelkét felinni, annyi gondot, aggodalmat magára vállalni, mint fiatal bíró korában még megcselekedte. Nem igen jutnak manapság- eszébe vádlottak és vádlók, hiszen almagondok és Katigondok és Pialigondök tolulnak reggel elébe, minek tetézze azzal, hogy már fogmosás közben iis vádlottakra és elítélendőkre gondol. Pedig azt mondják: kitűnő bíró, ő a bíróság egyik legkitűnőbb jogásza, különösen büntető ügyekben nagyszerű s előhaladása éppenazért biztos. Kollégái szeretik, felettesei dicsérik s általában jó véleménnyel vannak róla ügyvédek és ügyészek s a város, mind. „Jó társiadalmi állásom van!" — gondolja kissé gúnyosan.

Nyolc óra tíz perc.

Juiis behozza a reggelit. Tálcán párolog a kávé, mellette zsömie. Nem kedveli a ropogós zsömléket s most is gyanakodva néz a kávé mellé, horpadozott-e a zsömle teteje. Hát, bizony, ez ropogós, mégpedig a javából. Akkora levegős tér púposodik papi-rfalu héjjá s a