Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Kritika - Narancsik Imre: Simon Menyhért versei

KRITIKA

SIMON MENYHÉRT VERSEI,

(Testvéreknek üzenem,

Munkács, 1937.)

Simon Menyhért itteni közírásunk és műveltségünk megbecsült munkása, verses könyvvel gazdagította irodalmunkat. Verses könyve két évtizedes irodalmi életünknek egyik komoly értéke. Már maga a cím az egyszerű külsőn megnyerő: testvéreknek! A magyar olvasók rendjéhez szól és mögöttük a magyarság soraihoz, mert testvérnek tudja sajátmagát népével, azaz népének egyéneivel. Van ebben valami különös, amit meg kell mondanunk? Igen. S a különös az, hogy Simon Menyhért hangja, ez a testvéri, emberi sorsból származó, érzésekre utaló és életközösséget felfedő hang természetszerűen ered tőlünk, kárpátaljai kisebbségi magyarságból. A „testvériség költészetében nem irodalmi üres póz, nyerészkedési lehetőség, utánzás, művészi megcsináltság van, hanem valóság, áldozat, önállóság és természetes művészies megnyilatkozása kifelé. Valahogyan úgy vagyok ezzel az új verseskönyvünkkel, hogy benne látom a várt népinemzeti líra első igazi jelentkezését. Természetesen: körünkön belül. ígyhát a népi-nemzeti közösség Simon Menyhért számára nemcsak olyan életkör, amelyből olvasói, megértői, méltánylói kerülnek ki, hanem olyan művelődési, politikai, sorsbeli közület, amely határoló hatalom a költő és költészete számára egyező módon. A nép és a nemzet két olyan tényező ebben a költészetben, amelyért van minden. A nép és nemzet Simon Menyhért számára a „testvérek", sőt: „testvérei" együtt, akikért élt és él a költő. Simon Menyhért verseiből ezt a jelentéstartalmat olvasom ki és úgy látom, hogy nem tévedek ennél.

A népi-nemzeti jelentéstartalmon kívül Simon Menyhért költészetének korszerűségét az adja, hogy célul a magyarság elé a jövő érdekében a nemzeti s a szociális gondolat szintézisét állítja. A jövő magyarsága az lehet, amely sajátos, megfelelő módon, a magyar faj lelki s testi alkatának értelmében tudja egybekapcsolni a fenti két nagy kortörekvést Az egyéni s társadalmi sorsfordulót csakis ettől az összetevödéstől várja. Valamennyi vallásos, nemzeties, egyéni költeményének alapalkotója ez a törekvés, ez a vágy és reménysége van, hogy egyszer, majd valahol megjelenik ennek a szintézisnek alkalmazása: az új magyar gazdasági rendszer s ehhez kapcsolódóan az új magyar élet. Lám, az új magyar élet! Hiszen ezt sokszor, sok poéta verseiben találjuk! Mégis ezzel az erkölcsi újjászületést sürgető hanggal, ezzel a feltétlen komolysággal és odaadással, amint Simon Menyhért költeményeiben olvashatjuk, a magyar népi-nemzeti, szociális újjászületés hirdetése nálunk eddig ismeretlen volt. Talán bizony politikai hangot visz a lírába? Ha a politika a hétköznapok prózáját jelenti, a pártok vitáját, harcát és hajszáját, akkor nincsen politika ezekben a versekben. Ellenben politika van, magyarság politikája a költeményekben, ha a politikát úgy tekintjük, mint a nép erkölcsi taktikáját. A népközösség erkölcsi taktikája, vagyis a politika lelki értelemben megtalálható ezekben a versekben és éppen azért korszerű könyv Simon Menyhérté.

Azt is el kell mondanom, hogy eszményies gondolkozású költő Simon Menyhért. Versei első felében azért ismétlődik az ideálizmus és a keresztyénség szócsoportja: lélek, örökkévalóság, emberszeretet, áldozat, eszmény, erkölcs. Sőt annyira mélyül, hogy olyan anyagias gondolkodású és életű korban, mint ez a miénk, bátran foglalkozik, jóllehet nem kenyérkeresete hozza magával, az Isten kérdésével és az új, jobb jövő egyetlen módját a krisztusi emberben látja. Elibénk pedig követésre méltó például Jézust állítja a szolgálat és a szeretet, a hit és a cselekedet mintáját. Nem kell tartanunk, mert nem dogmatikus formában, nem elriasztó szólamok szerint, hanem mint egyetlen erőtadót a mai élethez. Ez a vallásos eszményiesség, amely ebben a lírában megnyilvánul, igaz, nem új, de nálunk és a kisebbségi értelmiség számára Kárpátalján és azon kivül munkaterv, amelyet cselekedni szükséges, szent feladatunk.