Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Ónody Zoltán: Páris - ahogy én láttam

A Magyar Ház köré csoportosúlt párisi magyarságnak épúgy meg van minden társadalmi és szellemi osztálya, mint minden magyarországi vagy szlovenszkói vidéki városnak. A különbség talán csak annyi, hogy több szélsőséges elem fordul elő benne, mint bárhol máshol. Nem csoda ez, mert a háború utáni időkben ide menekültek mindazok, akik nem tudták végiggondolni azt, amit mondtak és féltek az esetleges következményektől.

A párisi, de a franciaországi magyarság nagy része is munkás, akik különösen Északfranciaország szénbányáiban és Páris műhelyeiben verejtékes kemény munkával teremtik elő a kenyeret. A Magyar Ház vezetősége sokszor kap az ország különböző részéről hívó leveleket. Ilyenkor utazik azok meglátogatására a Magyar Ház református vagy katolikus papja, két-három diák kíséretével, akik ismeretterjesztő, vagy más előadást tartanak az illető helyen. A párisi magyar diákegyesület elnökének elbeszélése szerint — aki maga számtalan ilyen utón vett részt — ezek az emberek megtartják hitüket, megmaradnak magyaroknak, nem azért, mert a nagy háborúban mellőlük lőtték ki a sorból magyar fivérüket, nem azért, mert valamikor az elemi iskola öreg tanítója valamelyik kis magyar falúban így mondta nekik, de még azért sem, mert a magyar konzulátuson teszik útlevelükre a pecsétet, hanem azért, mert évek óta járják ezt a nehéz utat, ami a külföldre dobott magyar munkás életét jelenti.

Általában — és ez alól nem képez kivételt sem intellektuel, sem fizikai munkás, az idegen francia környezetbe szakadt magyaron változást lehet észre venni. Az egyazon közösséghez tartozás igazában csak idegenben lehetséges felismerése megindítja őket egymásfelé és a nyelv, a kultúra, a hit közös fedele alatt találkoznak. Sokan itt válnak igazán hívőkké és magyarokká. A párisi magyar a világos szerkezetű francia nyelv hatása alatt igyekszik mondanivalóját, lelkivilágát jobban fogalmi sémákba szorítani és így öntudatosabb, fokozottabb lelki életet élni. Ezért meggyőződésesebb. Számára minden gondolat és minden érzés mintegy öntudatosabb, fájóbb.

A Párisban szétszéledt magyarok 1925-ben találtak egymásra, amikor is megalapították a „Párisi Magyar Szövetséget", melynek vezetői még idejében felismerték a munkások, dolgozók és intellektuellek igazi érdekeit, a kolónia egészségügyi, munkaügyi védelmére keltek és számot vetettek a párisi magyar kisemberek kultúrvágyával is. E cél érdekében épült fel 1928-ban a Magyar Ház.

Előcsarnokában — eladok-veszek-állástkeres-állást kap-zongoraórát adokmagyar történelmet tanítok-közvetítő hirdetések borítják a falat, központi irodájában munkaközvetítés, emeleti nagytermében délutánonként magyar tanítónők tanítják a délelőtt francia iskolában ülő és magyarúl bizony elég roszszul beszélő gyermekeket., Nehéz munkájuk van. Éppen ottlétemkor indult meg egy akció ezeknek a gyermekeknek othon való nyaraltatása érdekében. Esténként ugyanebben a teremben előadás, vagy más műsoros est. A földszinten három pompásan berendezett orvosi rendelő áll a magyar kolónia számára. A szegény, munkanélküli dolgozót és családját ingyen kezelik. Jól esett látnom a párisi magyarságnak ezt a szinte németes szervezettségét, egymássegítését.

A Párisi Magyar Diákegyesület évzáró közgyűlésének elnöki megnyitójában kijut nekem mint vendégnek és mint hasonló alakulat képviselőjének