Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Ónody Zoltán: Páris - ahogy én láttam
kis uccák egyikébe fordultam be. Igazi külváros. Az uccák sötétebbek, sikátorokká szűkülnek, a boltok árusító bódékká zsugorodnak, a kávéházakat söntések váltják fel. Az óra nyolc felé jár. Színház-idő. A fényes boulevardokon autók röpítik a jólétet, a pompát, az ékszert, a luxust. Itt-ott egy rongyos ember állt kitárt tenyérrel. Nyomorúságának története nem szorul magyarázatra. Egyszerű: Nincs munka. Az uccák egyre szegényebbek és piszkosabbak. Erre felé, ahol csak szegények laknak, nem veszik olyan szigorúan. Eddig még sehol máshol nem láttam a fény és homály, a pompa és szegénység, a gazdagság és nyomor ilyen közvetlen egymásmellettiségét. Ez nem is csoda. Páris Európa többi országai menekültjeinek a Mekkája. Rengeteg az orosz. A Montparnasse kávéházainak nagy részében orosz balalajka zenekar van. Még divatosak az oroszok. Alkalmam volt megfigyelni őket a kávéházi asztal szomszédságának a közeléből. Szegény emberek! Elég okuk volt rá, hogy ne hordják fejüket túl magosán. Az emigráns élet mindennapos jármába törte nyakukat, szemük fénytelen, nem tud már fenyegetni, sem hinni, túl gyakran esik meg, hogy éhesek. írók azt hiszik, hogy olyan egyszerű a Szajnába ugrani, vagy meginni egy pohár Veronáit... A Louvre-ben tett látogatásom alkalmával feltűnt nekem, hogy bizonyos termekben minduntalan ugyanazokat az arcokat látom. Nők. Feltűnően szépek» tökéletes alakúak, szinte művészi befejezettség minden vonásuk. És ami még feltűnőbb, érdeklődés nélkül álldogálnak. Este már meg is kaptam a felviágosítást: modellek. Szomorú sors ezeké és a legtöbb modell örömlányként fejezi be életét Párisban. Rendszerint idegen nemzetiségűek, itt rekedtek, elnyelte őket Páris. Vagy franciák, de szegények, és ez a kenyerük. Eleinte minden jól megy, amíg fiatal, amíg szép. A viszony kikerülhetetlen. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy a párisi morál ezt egyenesen megkínvánja. A modell meg kedvesével lejebb és lejebb csúszik és a végén a nyomor és a prostitúció között választhat. Ha gyermeke van, a nyomort választja. A világ nem jutalmazza meg ezt a választást, mert az erény éhezik és fagyoskodik mindenütt, de Párisban különösen... Este van. A híres és egyben hírhedt Moulin Rouge-ban sztrájkolnak. A Follies Bergeres-ben a Folie d'amourt adták. Milyen egy párisi revűe színház? Az olvasó próbáljon összeadni sok színt, ragyogást, fényt, gyönyörű toilette- Ket, zenét, ritmust, hangot, kacagást, sok-sok meztelenséget, nagyszerű válogatott nőket, pompás emberpéldány mindahány, a nézőtéren előadás alatt is flegmával pipázó angol urakat és akkor — talán kijön a Folies Bergéres Az ember megbabonázva néz, nem talál benne semmi erkölcstelenséget, sem erotikái túlfűtöttséget, mert a meztelen test minden erőfeszítése a ritmikus, művészi tökélyre emelt mozgásban összpontosúl; volt ebben valami ördödien ügyes és csodálatot érdemlő... Megint a Magyar Házban vagyok. Nem lesz talán érdektelen, ha elmondok egyet-mást a párisi magyarok életéről is. Kevesek előtt tudott és ismert tény, hogy Párisban több mint 30.000 magyar él. Sok olyan munkás családja is itt él, aki messze dolgozik Páristól. A családját, amikor még jól fizették Párisban a munkát, kihozhatta maga után. A viszonyok rosszabbodtak, kenyér nélkül élni lehetetlen. Bárhol, Páristól néha sok-sok kilométerre vállalnak munkát, de az ezért fizetett bér kevés kettőnek, pláne háromnak, sokszor többnek. Az asszony Párisban marad és él ahogy tud. Mos, súrol, minden munkát vállal és sokat éhezik.
