Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Morvay Gyula: Puskin alkotó útja
Goncsarov-lány: „...nevelése abból állt, hogy a francia nyelvet jobbart tudják, mint az oroszt és a tánc tökéletes elsajátítása életfeltétel volt. A legszigorúbban őrködtek a lányok erkölcsi élete fölött." Puskin felesége tipizálta a felső tízezer világát: szép volt, kifogástalanul táncolt és jól beszélt franciául... Házassága még erősebben odakötötte őt az arisztokrata világhoz. Szociális ellentmondások zsúfolódtak ebben a házasságban. Az eszmei kettéhasadás volt a legelhatározóbb. Másodrendű, de fontos volt a másik is: az anyagi. Puskin drága árat fizetett. A költő „nem volt méltó" Natáliához, de vájjon felesége méltó volt-e a zseniális költőhöz? Meg is érzi ezt Puskin és ki is mondja, hogy lelkileg mit érez, mennyire távol esett az igazi emberi örömtől. Krivcov-nak, egyik barátjának írja (esküvője után egy héttel): „Minden meghatódottság és gyermeki öröm nélkül házasodtam ... A jövő a maga meztelenségében áll előttem. Minden öröm váratlan vendég lesz nálam." • Nemsokára írja másik levelét Pletnev-nek: „Kedves barátom, mindent elmondok, mi szívemen fekszik: az pedig szomorúság, bánat, bánat." Vjazemszkij hercegnek pedig tíz napra rá írja: „Mi a szíve?... Kemény tölgyfakéreg..." Ezzel a nővel lépett Puskin a felső tízezer világába, a feudális arisztokraták csillogó ürességébe. Az a világ, amelyben Puskin élt, csak elősegítette a dráma kifejlődését. Michailovkai száműzetése után Puskin egyre jobban eltávolodik régi liberális felfogásától. Ügy látják, hogy csupán felesége miatt lett részese az udvari életnek, azonban bizonyos, hogy anélkülis visszatért volna a főúri világba. Belső válság idézte elő nála ezt a helyzetet. Vidéki magányában új embereket és nemzetiségeket ismert meg, költői alkotóereje ott csak megerősödött, mert nagy élmények között élt, de felőrlődött ebben a magányban. A liberális felkelés kudarca, az elömlő reakció, a valóságot jelentő udvari légkör az utóbbi helyre sodorták. Még az 1829-es évek elején politikai és szociális felfogása erősen konzervatívvá lesz: nemcsak a nagyvilági élet csillogása adta ehhez a tápot, hanem az, hogy az arisztokráciának akkor egy hatalmas birodalomban volt mindenható hatalma. Ez az élet műveiben is felcsillan. A Don Juan-ban, de az Anyégin-ban is fellelhetjük a hatást és a gyakori hamis idealizálást. Polevij a „Moszkvai Telegraf"-ban kezdte meg a szatírát Puskin írásai ellen, amelyek akkor Juszupov herceget dicsőítették. Mert a közönség nem feledte el a nemrégen lezajló politikai eseményeket és számon tartotta a költő becsületes ellenzékiségét. Itt kezdődött a lelki kettéhasadás. Puskin egész valójával idegen volt ebben a társadalmi légkörben. Mint maga mondta: a „hatszázéves udvronc" — idegen eredetű családfájára célzott vele — csak idegen lehet ezeknek az embereknek. A reális valóságban Puskin az alkotó ember egyszerű városi, udvarba került ember volt, kinek csak kötelék volt a főúri világ, mert szívvellélekkel az orosz szó mestere volt: reális írásaiban hűen festett és lelkiismeretesen mutatott előre a konszolidáltabb és kultúráltabb emberség felé- Anyégin-jában Tatjána alakja idealizált, de a költő egész életfestése, sőt állásfoglalása is benne van a vidéki szegény „nemes" leány sorsában. Az Anyégin Eugénben, amelyben pedig olyan találóan festi Puskin a főúri világot, egyszerre éles disszonancia csendül fel:
