Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Ónody Zoltán: Férfiak fehérben

Az olyan ifjú orvos, aki soha semmi alkalmat a tanulásra, ismeretei bővítésére el nem mulasztott, ami kínálkozott, nyugodtan állhat az elszánt önkéntes hadsereg sorába, nyugodtan és méltóan viselheti azok egyenruháját — a fehéret.

A meglehetősen nagyszámú Hadsereg néha mégis kevésnek, tehetetlennek látszik egy ellenséggel szemben s ez a: halál, ami képes a legcsekélyebbnek látszó betegség mögül is váratlanul előjönni.

Egy, de ezerféleképpen Támad: orvul, váratlanul s ha már kiösmerték haditaktikáját, szinte játékosan újat, eddig ismeretlent választ. Néha szélmalomharc a vele való szembeszállás, de mégis szép, izgalmas — férfinek való.

Ma minden gondolkodó ember látja, hogy az orvos megkívánható tulajdonságai a lélekben vannak, hogy külsejéről, ha társadalmi szokásoktól nagyobb mértékben el nem tér és valami jellembeli vagy értelembeli hiányosságot nem bizonyít, jóformán semmi sem függ. A belső, tehát főleg erkölcsi és értelmi tulajdonságok azok, amely szerint a közönség vonzónak, bizalomkeltőnek találja az orvost, vagy nem találja: a beteggel való foglalkozás közben az orvos hamar esik bizonyos kipróbálások alá, s legalább azok a tulajdonságai, melyek az orvosi feladatok végzése közben fontosak, elég hamar ismeretesek lesznek. Hosszabb idő alatt sokszoros benyomásokat tesz az orvos betegeire, ezek környezetére, a társadalom vele érintkező tagjaira.

Az orvosban feltétlenül kell, hogy fellelhetők legyenek a művelt ember jellemvonásai. Nem minden ember, még ha orvossá képződött is, bír a művelt ember minden tulajdonságával, hiszen a művelt és tanult emberek maigy részének inkább értelmi, mint érzelmi és modorbeli műveltsége van; a művelt osztály tagjainak igen különböző ©i származása, a neveltetése, a gyermekkori környezete s ifjúkori életfolyása'. A legnagyobb tehetségek szellemi értékek és éppen a legnagyobb orvosok jórésze máig is a csekélyebb műveltségű, szegényebb társadalmi osztályból kerül ki.

Másik orvosi tulajdonság a türelem. Ez egyébbként is nagy erény és nagy haszon, de senkiben sem fontosabb, mint az orvosban, kinek türelmetlen fellobbanását, kíméletlen szenvedélyes magatartását a beteg és környezete a jóindulat és komoly érdeklődés hiányának gondolja. A türelmetlen, nem eléggé higgadt orvos az önbizalom és nyugodt felsőbbség benyomását sem teheti betegeire, melyre pedig mindkettőjük érdekében nagy szükség van.

A türelem tanítható, tanulható és gyakorolható mint az akarat erőssége s mint a magunk fékezésének minden más formája.

De lássuk tovább a kívánatos orvosi tulajdonságok egy másikát: a bátorságot. Ez mindjárt a pályaválasztásnál megnyilatkozik. Már az elhatározáshoz, hogy orvosok, testileg, érzelmileg és erkölcsileg állandóan hajszolt, fárasztott emberek leszünk, hogy nem kerüljük ki a nehéz életet, bátorságunkat bizonyítottuk. Mondanom sem kell, hogy ragályos beteg gyógyítása közben, járványok idején az orvos élete állandóan halálveszedelemben forog.

Minél gondolkodóbb, jcbbszándékú, lelkiismeretesebb az orvos, annál több nyugtalanságot szenved működése közben. Aki sohasem nyugtalankodik, akinek elméje nem tér vissza gyakran a betegein észlelt jelenségekre, a beteg állapotának észlelt változásaira, aki saját okosságában, feladatai teljes és tökéletes elintézettségében mindig megbízik: annak nincsen lelkiismerete.

Az önbírálatot állandóan gyakorló orvos megismeri saját hiányait, hibáit, mulasztásait, bánásmódja, itéléte ferdeségeit és igyekszik azokat javítani, pótolni: halálosan komoly és lelket nyomó feladat az orvosé s csak akkor lehet nyugodt, ha a betegnek tanácsot, nem csak szavakat, gyógyulást és nem csak orvosságot tud adni.

A közönség igen nagyra becsüli az orvosban a részvétet, együttérzést, gyöngédségét. Érdekes, hogy olyan helyen, ahol több orvos van, a családok és orvosok között ilyen értelemben vett valami határozóit összeválogatódás megy végbe; viszont vannak sokan, akik az orvostól csak cselekvést és nem érzelmeket várnak.

Az orvosnak sohasem szabad megfeledkeznie arról a tekintélyről, sőt: méltóságról, mely őt, mint egy hasznos, nehéz és magasztos feladatokat szolgáló hivatás emberét megilleti.