Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Sebesi Ernő műfordításai: Heine: Loreley. A gránátosok. A kevlári búcsú.Karácsony; Dehmel: A munkás; Rilke: Őszi nap; Liliencron: Ki tudja hol?
RILKE: ŐSZI NAP. Uram! Az Idő hív. Nagy volt a nyár. A Napórákra leheld roppant árnyad, Mert szellős szárnyat a rét várva vár. Adij parancsot a gyümölcsnek: Elég volt! Vagy kegyelmezz neki két langyos éjt Fegyelmezd s oly tökélyre ösztökéld, Hogy boriba édes ízt küldjön az égbolt. Kinek most háza nincs, aligha épít, Ki most magányos, úgy marad, sokáig, Csak ír, csak olvas, lesve új csodáit Csak sétál a fasorban s bármily szép itt, Csak rőt avarban botorkál, bokáig... LILIENCRON: KI TUDJA HOL? Az Ég szemez sok hősi holttal Már vér és szenny volt völgy s hegyoldal, S az est nyögött. Az éjbe nyúlt a gyilkos attak És sokan bizony, ott maradtak Kolin mögött. Tán puskaport se szagolt, gyermek, S a Rémnek, bár ő másra termett — Oly jó falat. Ö zászlaját oly büszkén tartja De levágta a Halál kardja Kolin alatt. Kis imakönyv hevert ott, tépett: Tán vérté volt, mert bárhol lépett, — Ott volt vele. Egy bús gránátos fáradt lába A vérfoltos, vén bibliába Botlott bele. S a hírt, ahogy csak lába győzte, Apjának viszi gyötrő őszibe S dadogva szól. Vén, reszkető kéz ragad tollat: „Kolin. Jó fiam ottan porlad — Ki tudja ihol?"
