Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Erdőházi Hugó: Pásztorlányka

Most nekem kellett nevetnem.

— Kivel?

— A kutyával. Undorodik az állatoktól s ha ezt a kutyát a házba hozom, olyan féltékenységi jelenetet rögtönöz, hogy alighanem meg kell szöknöm a házból. Azt sem tűri, hogy a szomszédok gyerekeinek fejét megcirogassam.

— Pompás ötlet. De nem tudjuk, hogy Hűség magát követi-e vagy engem.

Elváltunk egymástól. A kutya hol jobbra hol balra kapta a fejét. Engem is érdekelt, hogy melyik irányba fordul figyelme. Smith

öt

lépésnyire volt tőle, amikor a tőlem megajándékozott nevén szólította:

— Hűség.

Smith hangja

meleg volt, hivó, bensőséges könyörületet óhajtó. A kutya hozzám szaladt, elnézéssel rám nézett, s uccu, vissza, egyenesen neki Smithnek, akit majdnem ledöntött. Smith

búcsút

intett, majd bicegve a város felé vette útját, s Hűség úgy kisérte, mintha világéletében ez lett volna a kötelessége. Én pedig tudtam, hogy másnap az Iskolaügyi Tanácsnál minden befolyásomat érvényesítem a

high school tanár

érdekében.

ERDŐHÁZI HÚGÓ:

PÁSZTORLÁNYKA

Szőke haja, mint pehelypaplan borul lágyan kék virágokra; ha harmatnak becézném, igazam lenne — oly könnyed távoli képe fehér libák 'között, hogy imádkozni kell: nyárvégi szél fel ne kapja s el ne vigye magas hegyek apró tavába hattyúnak.

Mosolya szétcsorog, mint méz — azért szállnak körülte fehér lepkék s kétszer se mondom, leikéből szálltak habos ruhájú fehér lepkék; lábai előtt libák szunyókálnak, kislibák és kamasznap nevet gömbölyödő térdeire. Csönd. Most libák szeretik körül, kislibák

és oly szívesen invitál a boldog látomás: libák helyett gyerekek hempergik lábait, mert rügyekből virágok, pásztorlánykákból termékeny anyák lesznek e boldog világban ...