Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Simon Menyhért: Csoda Ágteleken. Munkanélküli. Józan perc. Magyarságomat

lepve a szobaasszony. — Igen! A bosszúm, — zokogta be a zsebkendőjébe a fájdalmát. A szobaasszony értelmetlenül bámulta Mrs. Gordont és keresztet vetve kiszaladt a szobából. Az amerikai asszony keservesen sírt és egy sürgönyt fogalmazott (közben. Még fel se száradt rajta a tinta s máris rohant vele a kifutó a postára. S egy félóra múlve, miután így, mondhatni hirtelen meghalt a bosszúja, az állomásra rohant és elutazott a kisvárosból. Előreláthatólag örökre...

SIMON MENYHÉRT;

(„Testvéreknek üzenem" cimű most megjelent kötetéből.)

CSODA ÁGTELEKEN

A látó asszony udvarra kiállott, Megjött a hangja, hogy szinte kiáltott És meghallották ágteleki népek: Most Isten szavát hirdetem tinéktek!

Hirdetem nektek, amit Isten üzen: Gúnyt a jóságból már senki se űzzön, Legyen lelkében jóság és szentlélek, Értsétek a szót, mit hirdetek nektek!

És a csodának híre elfutott,

Napok alatt járt be minden zugot, Özönlöttek >a szomszéd falunépek

S ha volt vasárnap vagy ha volt nap péntek, A látó asszony hirdette az igét, Ébresztette a szikkadt lelkek hitét.

öreg és konok férfiemberek

Szemei egész tágra meredtek

S az átszellemült sápadt asszonyarcot Nézték, aki a gonosszal megiharco't S most az Urnák lett szolgálóleánya,

Méltó a titkos isteni hangjára.

Asszony és férfi hő szavát beitta És lön lélekben jóraszomjas, tiszta, Káromlás helyett testvéri ige Jött csaik szájára s megnőtt a hite