Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Zagiba Ferenc: Tranoscius és a magyar egyházi ének
Ehhez a harmadik, egyúttal utolsó megjegyezni valónkhoz, semmit sem kell magyarázatul hozzáfűznünk, hacsak azt nem, hogy mit szólnak ehhez a hitvalló s kétségtelenül őszinte szeretetből fakadó nyilatkozathoz azok körünkön belül és kívül, akik magyarságunkat kicsinyük és gáncsolják? 4. Nemzetünk nagy barátja a nemzeti létei főkérdésére igyekezett irányítani figyelmünket akkor, amikor a népi ethoszban jelöli ki a nemzet életének úgyszólván első s egyedüli feltételét. Számunkra itten különösen hasznos ez az új, egyúttal teljes igazság. A magyar nemzet létele a népi ethosz megmaradásának ügye. S olyan korszakban, amikor az erkölcsi kérdésekkel való törődés mellékes, mint manapság, csak hálásak lehetünk, mert jött egy ember, aki utal arra, hogy jövőnk erkölcsi alapvetésű. Most már rajtunk a sor, hogy Spranger elvei, tételei szerint, mennyi áldozattal, munkával igyekszünk nemzeti-népi erkölcsiségünk védelmére s megtartására. Mondanom sem kell, hogy csak öntudatos magyar, aki népe s nemzete szolgálatára kész, érti és cselekszi a népi erkölcsiség terén tennivalóit. ZAGIBA FERENC DR.: TRANOSCIUS ÉS A MAGYAR EGYHÁZI ÉNEK A 16. század vallási reformációs mozgalma új fejezetet kezdett az emberiség történetében. Új valláserkölcsi törekvések támadtak s ezek szükségszerűen összeütközésbe kerültek a tradícióval, az anyaegyházzal. Új emberek, új hitek nőttek s ezek új organizációt, új kifejezési formát kerestek. De téves volna azt hinni, hogy az új törekvések teljesen levetkőzték a múlttal való közösségüket és az ó-vallás meg az új hitek között nem volt semmi öszszekötő kapocs. Itt is, mint mindenütt, érvényesült a történelmi folytonosság törvénye. Az ó- és új hitek között dogma, világszemlélet és erkölcs tanítás szempontjából eleinte nem volt nagy különbség. A lassú eltávolodás hosszú folyamatja pergett le, míg a reformált egyházak elkülönült, szilárd vallási hitrendszereket és szertartásokat törvényesítettek. Kezdetben alig különböztek ők az anyaegyháztól, amelyből kiváltak. Ez a fejlődés mondhatni általános volt és egyetemes. Az országhatárok alig voltak rá behatással. így példáúl míg az evangélikus mise és szertartás megtalálja a maga formáit, nagyon keveset különbözik a katolikus misék szertartásától. Csak lassan szüremlettek be a szertartásokba a latin nyelv helyett a nemzeti nyelvek. Habár már Hús János a reformáció előhírnöke kihangsúlyozta a nemzeti nyelv és a népi zene jelentőségét az egyházi szertartásokban, sőt maga szerzett nemzeti nyelvű és népi melódiájú himnuszokat, mégis sokáig tartott, míg ezek az elvek teljesen teret hódítottak. Bár maga Luther követője volt Hús elveinek és maga is szerzett ilyen egyházi énekeket- mégis hosszú évtizedek kellettek ahhoz, hogy kifejlődjön a német protestánsok nemzeti miséje és fokozatosan a más nemzeteké is. A latin szertartási nyelv nehezen adta át helyét a nemzeti nyelveknek. Ezek az általános törvényességek jellemzik a 16. század vallásos életének minden megnyilvánulását és így az egyházi lírát, a vallásos költészetet és egyházi zenét is. A katolikus latin himnuszok, énekek és melódiák eleinte
