Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Reményi József: A diplomata
elvesztette s ha a másik autó irányítója nem állítja meg gépét hirtelen, az összeütközés elkerülhetetlenné vált volna. A másik gépben egy fiatal nő ült; formás, csinos, szőke, kékszemű, ami azonban nem akadályozta meg a káromkodásban. Rendőr is jött, emberek csoportosodtak a két gép köré- pár percre megakadt a forgalom; a rendőr felírta a nő és Hammerschmidt nevét, maga is kioktatta a mérnököt. A mérnök ügyefogyott angol nyelven védekezett; a hatalmas termetű ir rendőr rászólt s azt a tanácsot adta neki, hogy ■előbb tanuljon meg jól angolul, mielő-tt egy gépkocsi irányítását magára vállalná. A megjegyzésnek nem volt semmi köze az esethez, mindamellett Hammerschmidtben megerősítette a fogyatékossági érzést, ami olyan gyakori az idegenekben, s ez a fogyatékossági érzés még torzabb lett, amikor a nő egyetértett a rendőr tanácsával. Az egész idő alatt a konzul hallgatott. Mikor az ügy már rendkívül kényessé vált, elővette névjegyét s átadta a rendőrnek. Az utóbbit nem hatotta meg Kuprianoff konzuli mivolta; talán azt hitte, hogy a konzul különb állásával rendőri tisztségét próbálja lekicsinyelni; vadul ráförmedt. — Itt én vagyok a rendőr — ordította — s ezen az Úristen névjegye sem változtat. Kuprianoff ösztönös lélektana, amely eddig mindig kitartott mellette, ezúttal kereket oldott. A konzul mellét kidüllesztette s a rendőrt rendreutasította. Rosszul fejezte ki magát, angol nyelve még darabosabban hangzott, mint az osztrák mérnöké; a gépkocsik körül állók nevetni kezdtek, s ebben a pillanatban a konzul megvertnek érezte magát. Visszaült a gépbeönmagának szemrehányást tett, hogy miért kellett hivatali tekintélyét fitogtatni, s amikor a gépkocsi végre elindulhatott, csakhogy dühén valamiképpen könnyítsen, kikelt a mérnök ellen. — Ez a tipikus osztrák slamperei — mondotta. — Két éve van géped... — Kérlek — szólt közbe a mérnök — a te hibád. — Az enyém? — Úgy van. Ha nem lettél volna Bécsben ... — Badarságot beszélsz. Épp úgy azt mondhatnád, ha meg nem születtem volna . . . — S ha nem beszéltél volna a Szent István toronyról . .. A konzul hallgatott. Magában feltette, hogy szakít Hammerschmidtel. úgyis túlrégen ismeri; amit idegei megnyugtatása szempontjából a mérnök adhatott, azt már odaadta, s a további barátkozásnak nincs értelme. Amilyen hűséges Béccsel szemben, valami bajt okozhat, ha az osztrák fővárost ^óba hozza. Arra a konzul nem gondolt, hogy a bécsi kedélyről a múltban is beszélgetett a mérnökkel; most dühös volt rá s dühében legszívesebben azonnal megszüntetett volna vele minden érintkezést. Arra sem gondolt, hogy a mérnök szívességet tett neki, amikor megvárta a hajóállomáson. A konzul, ez az óvatos ember, annyira elűzte magától az udvariasságot- hogy aznap este — ígéretét megszegve — nem is vacsorázott barátjával. Hivatalos elfoglaltságára hivatkozva azt mondotta, hogy pár nap múlva telefonon érintkezésbe lép a mérnökkel. Néhány nap elteltével a konzul értesítést kapott a rendőrügyésztől. Eszerint kedden délelőtt tiz órakor meg kell jelennie hivatalában; csakis tanúi minőségben, de Hammerschmidt autó-incidense megköveteli az ő jelenlétét is. Első indulatában a konzul határozott levélben a rendőrügyésznek tudtára akarta adni, hogy tisztségénél fogva őt nem lehet beidézni; a következő
