Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Reményi József: A diplomata

percben megváltoztatta álláspontját ebben az ügyben. Megint óvatossága jelentkezett; a dolog jelentéktelen; helyesebben teszi, ha a kihallgatás alkalmával jelen lesz, elmondja mondanivalóját, s aztán visszatér irodájába. A rendőrügyész beidézésének hatása alatt végérvényesen elhatározta a Hammerschmidttel való szakítást. Amilyen balkezű ez a mérnök, sokkal kellemetlenebb bajokba sodorhatja.

Négy nap választotta el a keddtől. Nyugtalan napjai voltak; az aggodalom valamit elindított benne, egy kínzó érzést, amelytől nem tudott megszabadulni. Hivatalában rosszkedvű volt; az ámerikai titkárnőt megleckéztette. Az utóbbi azzal fenyegetődzött, hogy elsején kilép a szolgálatból, mert ő nem szokta meg, hogy vele ilyen hangon tárgyaljanak. A konzulnak bocsánatot kellett kérnie. Ráadásul aznap foga fájt s a kommunista lap vezércikkben foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen alapon mer a konzul egy drága apartment-hotelben lakni, tekintettel arra- hogy szülőhazájában még viskó sem jut minden polgárnak. Egyik honfitárs barátja, a görög keleti egyház lelkésze, telefonon felhívta figyelmét a vezércikkre. Miért bosszankodott? Mi hozta ki sodrából? Eddig az ilyen cikkek inkább kapóra jöttek s még sohsem fordult elő, hogy a lelkész külön lelkére kötötte volna a támadó cikk elolvasását. Fogfájása megszűnt, a támadó cikk bántó éle sem érintette többé, de mégis nyugtalan volt, mintha láthatatlan viharfelhőkkel kellene felvennie a harcot s nem bizonyos, hogy ebben a harcban megtartja-e egyensúlyát, öt évi newyorki tartózkodása alatt nem izgult annyira, mint visszaérkezése óta egy nap leforgása alatt. Délután elment a gőzfürdőbe, meggyömöszöltette magát, erre idegei megnyugodtak, s este megszokott amerikai társaságában remekelhetett némaságával vagy fonák kiejtésű szűkszavúságával. Éjféltájban, amikor hazavetődött, az a gyanú élt benne mintha amerikai barátai kacagtak volna rajta. Úgy érezte, mintha titokzatos csávába került volna. Ugyan ki fogja kimenteni belőle?

Ez az érzés a kihallgatást megelőző este is benne élt. Nevetségesnek érezte aggodalmát s mégis megokoltnak. Mitől félt? Miért? Ha tudta volna is, óvatosságában önmaga előtt eltitkolta volna félelme okát. Mi ért fel hozzá, amit eddig ki tudott kerülni? Ez a kihallgatás jelentéktelen ügy. Ha a rendőr nem okoskodik, akkor el is maradt volna. De a konzul érezte, hogy aggodalmának forrása nem a holnapi kihallgatás. Ez az a lelkiállapot, úgy érezte, amikor cigányjósnők segítenek az emberen vagy pedig a horoszkóp. Babonás idegességgel várta a reggelt. Az éjjel többször felébredt. Egyszer fel is ordított, szivéhez kapott, az ágyból kiugrott, s jó ideig az ablaküvegre nyomta homlokát s az uccára nézett, ahol alig járt ember, mert a környék lakói nem igen csavarogtak az uccán. A korai szeptemberben Newyorkban gyakran kánikulás a levegő; ez volt most is. A fojtó levegő s fojtott lelkiállapota megátkozta a tűrhetetlen idegesség terhével. Már hatkor felkelt, megfürdött, megborotválkozott, még reggeli előtt sétát tett s a közbeeső órákkal szemben olyan tehetetlennek érezte magát- mint a halálraítélt, aki tudja, hogy a kivégzés elodázhatatlan. Az is eszébe jutott, hogy ajánlatos lenne megírni végrendeletét; ekkor arra is eszmélt, hogy nincs senkije, akire vagyonát hagyhatná. Pontosabban: nincs senki, akit arra érdemesíthetne, hogy mindenféle fortélyokkal megszerzett vagyonát rátestálja. Séta közben folyton szeme előtt keringett Hammerschmidt Rudolf puha, vánkosos arca. Utálta. Az egyetlen férfi, akit newyorki életében szeretni tudott, utálatot váltott ki belőle. Vájjon miért? ösztönében ott lappangott az a sejtés, hogy sorsa közelgő veszedel