Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Reményi József: A diplomata

Mestere volt a sűrítve kifejezett közhelyeknek. Ha például az esőről r>.eg­állapította, hogy nedves, úgy tetszett, mintha felfedezést tett volna. Vélet­lenül sem pattant ki belőle szellemes megjegyzés, ellenben szorgalmasan gyűjtögette az adomákat, azokat lelkiismeretesen belejegyezte noteszköny­vébe, s amikor lapos adomáit a nőknek elmondotta, érzéki kacagást váltott ki belőlük, amit nem az adomának kell betudni, hanem annak a ténynek, hogy idegen kiejtésű angol nyelvével a legártatlanabb tréfás történet is a porno­gráf élmény kéjes szenzációját adta. Hivatalában egy honfitárs írnok körmölt s egy amerikai leány gépelt és gyorsírt; az írnok siket volt s bélyegeket gyűjtött; az amerikai irodalány, száraz aggszűz, elsősorban azért kellett, hogy a konzul rosszul megfogalmazott angol nyelvű leveleit kijavítsa. A konzul, aki a bizalmatlanság olcsó védelmi fegyverét elengedhetetlenül szükségesnek tartotta, ebben a két alkalmazottjában megbízott. Sikeresnek minősítette életét. Ezt a meggyőződését is csak osztrák barát­jával közölte; egy este, kissé becsipett állapotban, s amikor legközelebbi alkalommal az osztrák mérnök eire az önmelegedésére utalt, a konzul leta­gadta ezt a kijelentését, kétségtelenül abból a felfogásból kiindulva, hogy Hammerschmidtet sem avathatja bele önmagáról alkotott véleményébe. Már Őt éve élt Newyorkban, azt megelőzőleg Londonban teljesített szolgálatot s ha önmagával kezet fogott, hangsúlyozottan azért tette, mert semmiféle bot­ránynak nem állott a központjában. Óvatossága sikerének jobban örült, mint bármilyen más sikernek. S ő maga csodálkozott volna azon a legjobban, ha ez az óvatosság cserben hagyta volna. Természete volt, igazi énje, lelkének bőre, a legravaszabb vastag bőr, amellyel ember rendelkezhetik. Minden esztendőben a nyári hónapokban három hónapot Európában töltött; ilyenkor írnoka maradt a hivatalban s amerikai titkárnőjét szabadságra küldte. Rende­sen felfrissültén, valósággal megfiatalodva érkezett vissza Newyorkba s meg­szokott newyorki életének iramát máról holnapra meg tudta újítani. Úgy lát­szik, csakugyan sikeres ember volt; diplomatának nevezték, holott konzul volt, mérsékelt fizetésű s gazdag ember módján élt; kis országot képviselt s a mil­liomosok úgy bántak vele, mintha egy imperialista országnak lenne hivatalos megbízottja. Szerelmi ügyeit úgy kezelte, hogy nem kerültek a pletyka háló­jába s honfitársai sem tettek panaszt ellene hazája kormányánál. Nem is bánta, ha a kommunista lapban megtámadták; az ilyen támadás makulátlan hazafisága mellett szólt. Biztosra vette, hogy élete nem inoghat meg. Az ördög kegyelmét élvezte, mondta egy alkalommal Hammerschmidtnek, s ezt a megjegyzését nem vonta vissza, mert akár olvasta, akár pedig önmagától eredt (ez a feltevés való­színűtlen), úgy érezte, hogy ennyi elismeréssel tartozik magának barátja jelenlétében. De a sors másként intézkedett. Az „ördögi kegyelemmel" nem törődött; inkább a maga játékszellemét követte s a végzet játékszelleme végül fel­őrölte Iván Kuprianoff konzult is. Ez pedig ősszel történt, rövidesen Európából való visszaérkezése után. Hammerschmidt várta a hajóállomáson; az autóban aziránt érdeklődött, hogy a konzul meglátogatta-e Bécset. S amikor arról érte­sült, hogy a nyáron ott is járt, sőt a vén „Steffel"-t is meglátogatta, a bécsi emlékek felébresztették az érzelgősséget az osztrák mérnökben, még pedig olyannyira, hogy gépével majdnem nekirontott egy másik gépnek. — Csak volna annyi pénzem, hogy legalább egyszer meglátogathatnám Bécset, — sóhajtott a mérnök, s ekkor történt, hogy a gép fölötti fölényét

Next

/
Thumbnails
Contents