Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Reményi József: A diplomata

volt. Az amerikai nőktől nem volt elragadtatva. „Jó termetűek — mondogatta — de szemük hideg s ajkuk kemény." Rudolf Hammerschmidt, az osztrák mérnök, a világháborúban hadifogoly volt Szibériában, ott találkozott Kuprianoff valamelyik idősebb tisztrokonával s ennek az emléknek alapján indult meg az immár három évig tartott newyorki barátság a konzul és a mérnök között. Hammerschmidt kövér, kopasz ember volt, beszélgetés közben gömbölyű hasát paposán veregette, s az erek kidagadtak halántékán s hangja rekedten rikácsoló lett, amikor kikelt a csörtetők ellen. Dehogy is volt idealista; maga •is szeretett volna meggazdagodni; ámde a pénzszerzéshez nem értett, nem is tanult meg becsületesen angolul, s azért a könyörtelen vagyonszerzőkkel szemben más elégtétele nem lehetett, mint a bécsi kedély elomló formájának elkeseredett fölénye a gangsterek és politikusok és felhőkarcolók környezetében. Könnyen meghatódott, s ha valaki walzert emlegetett, közel hatvan esztendős talpa nyugtalankodni kezdett, szeme könnyes lett- tokás arca még jobban elpuhult s ajkáról, gyermekesen ártatlan ajkáról, útra kerekedett az érzelgősség mindenféle történetek formájában. Kuprianoff különösen akkor kedvelte az osztrák mérnököt, ha ez a hangulat áradt belőle; elnéző mosolylyal figyelte, majdnem irigykedve, s mégis baráti odaadással, alighanem azzal az érzéssel, hogy aki az érett férfi kor távolodása idején, azonban még meszsze a szenilitástól, ilyen naiv tud lenni, az tulajdonképpen kivételes jelenség az emberek sorában; majdnem olyan élmény, mintha tapasztalt férfi szűzzel találkoznék, anélkül, hogy a szűz visszautasítaná közeledését. Mert bizony a konzul önmagát félelmetesen tapasztalt embernek tartotta; annyira, hogy gyermekkorára is csak gyanakodva tudott emlékezni. Hammerschmidtet voltaképpen azért szerette, mert elfeledtette vele az óvatosság szükségességét.

A konzul kizárólag az önzés prizmáján át nézte az életet. Nem volt világnézete; szempontjaiban viszont ruganyos tudott lenni. Múltjáról nem óhajtott beszélgetni. Osztrák barátjának sem tárta fel múltját. Kommunista honfitársai hetilapjukban azzal vádolták, hogy még a cári rendszer idején kémkedett s hazafisága tisztán az érdek elvét ismerte, semmiféle más felfogást. Lelki közömbösségét leginkább szeme árulta el. Valami merevség élt benne, a munkátlan lélek magától értedődő renyhesége; s amikor mosolygott, mintha a mosolyt valakitől kölcsönkérte volna. Szegény országot képviselő tevékenységében a konzul nem igényelhetett nagy fizetést; mindamellett a város egyik legdrágább apartment-hoteljében lakott, háromszobás lakásban, perzsa szőnyegekkel és gobelinekkel tarkított környezetben. Társaságban a lehető legunalmasabb ember volt, s mégis, különösen az előkelőbb amerikai társaságban, bizonyos népszerűségnek örvendett, főként a hölgyek körében, akik némaságát diplomatikus bölcsességnek minősítették s kemény kiejtésű angol szavaiban az anyanyelvűktől ismeretlen exotikumot vélték felfedezni. Persze, elegáns ruházkodása lényegesen hozzájárult népszerűségéhez; a látszat világában a látszat méltóságával hatott. Ellenségei azzal vádolták, hogy ügyesen spekulált a tőzsdén s hogy nyomor-országának fizetését csupán egyéni célokra használta fel. Annyi tény, hogy amerikai barátai tőzsérek voltak; élelmes és leleményes yankeek, akik biztosan álltak a bizonytalan pénz földjén s valószínű, hogy ötleteikből morzsákat juttattak a konzulnak is. Noha korban már ötven felé járt, edzett termete, férfiasságot szuggeráló külseje a negyven éves férfi valóságát hazudta. Amerikai környezetben rendkívül használt neki, hogy kitünően golfozott, nagyszerűen tenniszezett, pompásan úszott s a legelőkelőbb club úszóversenyén első díjat nyert.