Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Illés Endre: Juhász Gyula

lyaimán. Ahogy a magyarság keresztyén, művelődését a keresztyén­­ségtől nyerte s ha kultúrájától meg akar válni, feltétlen a keresztyén­­ségét Is meg kell tagadnia. 'Magyarságunk feladata határokon finnen és túl az az egy, (hogy a népi-nemzeti lelkiségiünkek megfelelő műveltséget áldozattal ápoljuk jövőnk érdekében. Ezeréves műveltségünk, amelyet a magyarság hon­foglalásával egyidőben szerzett: a 'keresztyén kultúra. Ezt megtagadni, tőle megválni, vészes veszteség minden magyar számára! Annyiban figyelemreméltó a turániság törekvése s abban igaza van, hogy jö­vőnk érdekében fokozott figyelmet kell fordítanunk kultúránkra, hogy az csakugyan magyar, vagyis magyar nemzeti-népi maradjon! A mai magyar élet felelős tényezői tehát a tú rá n izmustól' azt tanulhatják, hogy a műveltség népi-nemzeti (faji) jellege nem mellőzhető, ellen­ben ezért a sajátosságért küzdeniük és munkálkodhiok kell, mert a magyarság jövőjének egyik főbiztosítója a magyar műveltség. ILLÉS ENDRE: JUHASZ GYULA ötvennégy évet élt. Legtöbb fényképe úgy mutatja őt, mint aki éppen lehajtja fejét. A verseiből viszont tudjuk, hogy ez a pillanat jó­formán 'soha nem 'szakadt meg, tekintetét alig-alig emelte a világra. Arra használta életét, hogy egy titkon tűnődjék: Mely vak örvényeit kitárja szüntelen S melytől, ha ránikmered, nincsen menekülésünk Sem tűnő tájakon, sem tündöklő egein. Ezekre a tűnő tájakra a tört vágyak íve von szivárványt. Hiába veti horgonyát a csillagokba, azok sem oldják fel elhagyatottságát. Fáj­dalma kezdet és vég nélkül való, mint az idő. Testamentumában csak azt kívánja és akarja: Hogy meg ne értse többé senkisem, Miért vérzett el lassan a szivem, Miért volt nékem fájó, ami <szép. S a fiatalság tavaszi ízét Miért érezte fanyarnak a szám S az asztal végén, vidám lakomán Miért sírtam én, mint az elátkozott... Becézte és óvta a Titkot, térdethajtott előtte, mintha a szentséget venné magához. Féltékenyen dugdosta tekfintete elől, nehogy bárki is elvegye tőle. Mi volt ez a titok, Juhász Gyula fájdalmas titka? Semmi más,

Next

/
Thumbnails
Contents