Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Vajlok Sándor: Petőfi és a cseh irodalom

puszta, zsivány, nemtörődömség a gazdasági dolgokkal szemben betyár-pásztor-ellentét, lovagias haramia, aki a szép női utastól még csak csókot sem kér, ha erőltetni kell, stb.

A cseh költő irodalmi tanulmányaiban, tárcáiban sokszor találkozunk Petőfi nevével, akit példaképül szokott idézni. Ezekből az itt-ott elejtett vonásokból kirajzolódik előttünk az a Petőfi-kép, amely Nerudában kialakult és amit élete végéig csodált. A kép szerkezeti vonásai: „véres, forró szív, csalogány-dal, erős szerelem, nyílt jellem."

1869-ben meglátogatta Magyarországot, Petőfi verseinek szülőföldjét. Minden táj, minden tárgy, kép a költőt juttatja eszébe, a költő révén ismerősnek tűnt fel előtte. A magyarságot is az ő költeményein át nézte. Azt írja: „Ma*

gyár! Lágyan ejtsd ke ezt a szót, hogy benne róza rezegjen és benne Petőfi csalogány-dala és nagy szerelme — de ejtsd dörögve is, hogy kizúgjon belőle a győzedelmes hős ereje és dobogjon benne a Szózat halálra-készültsége." Máskor pedig szelíd iróniával ír hibáikról: „eredeti magyar minden, kivéve azokat a kis pipákat (a selmecieket), amelyekről Petőfi oly lelkesen énekel." (A milleniumi kiállítás alkalmával).

Magyarországi útja alkalmával sok mindenben csalódott, Petőfiben azonban nem. Megismerkedett a korabeli magyar írókkal (Jókai, Szilágyi stb), akiktől kapott élő szóba is újabb és érdekes adatokat, amit a német publikációkból még nem tudhatott. Azonfelül alkalma volt bepillantani a folytonosan erősödő Petőfi-kultuszba és abba a mitológiába, amely akkor már kialakult volt, így magyarázható csak meg az, hogy eddig sem kisméretű lelkesedése még fokozódott. Az a kritika,4) amelyet Petőfi első csehül megjelent könyvéről írt 1871-ben, bizonyára a költő leglelkesebb külföldi fogadtatásai közé tartozik. Nem azáltal, hogy újat, vagy addig ismeretlent mond, hanem azért, mert Neru

da a

realista cseh generáció vezetője mondja el élményeit azok születési forróságával, meg nem fésülve és le nem hűtve. A csodálat és tisztelet felső fokon izzik mindenütt. „Hogy a mi irodalmunkban Petőfit lefordították, külön eseménynek tartom" — írja. „Nem tudom, az egész világirodalom melyik költője lenne kedvesebb előttem Petőfinél" aki a „szerelemnek, hazafiságnak és a szabadságnak a legtüzesebb énekese."

A magyar irodalom számára ő jelenti az első európai fellélekzést és bekapcsolódást („gyémánt-kapocs") az egyetemes értékláncolatba. Nagy ajándék, meteor, úgyhogy a magyar népnek aligha van szerencsésebb napja annál, amikor ő született. Képlete a nemzetnek, mert „szép tulajdonságai" ideálisan fejeződtek ki költészetében. Ezek: „az elragadó tűz, mély érzés, készséges vendéglátás, áldozatos haza- és szabadságszeretet." Ez Petőfi költészetének is legmélyebb lényege, ezért belőle megismerhetni a magyar népet, amelynek legfinomabb idegzete ő. „Hol a mj Petőfink?" kérdi.

Szűk tárcájában életét nem mondhatja el. Azonban anélkül mégsem tud róla írni, hogy egynéhány szimpatikus vonást ne említsen meg Petőfiről. Olyanokat, amelyekkel csodálatát az olvasóra is átvíheti. így azt, hogy élete elején szegény, ismeretlen színész volt, bohém, a végén pedig ismert, de szegény költő. Korán híres lett. De híresnek is kellett lennie, lelke ezt megérezte, „sas-tekintete olvasott a csillagokban" és büszkén mondta anyjának!

velké jméno syna tvého to věčné, věčné bude žit!

(Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökké él.")