Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Szilárd János: Tücsökszó
révei veri és a tücsköt, mely a harminc esztendő távolából még ma is telemuzisikálja éjszakánként a telkemet. A tücsök története úgy kezdődött, hogy egy nyárvégi délután ráugrott a 'kezemre egy fekete bogár s én — ki a bogaraktól egész életemben irtóztam — agyoncsaptam. Gyurka megszidott érte, aztán kézenfogott és vitt magával egy petrence felé. Ott leültünk. Emlékszem, a nap már nyugvóban volt, az égen megpirosodott a gyapjú a bárányfelhőik hasán s én a nehéz szénaillat.tói félig' elkábulva, lehunytam a szemem. Később Gyurica hangiját hallottam: — Ifj'úr! — Mi az? — 'Figyeljen csak! — Mire? — Szól a tücsök ... És szólt a tücsök. Olyan közelről, mintha a fülemben muzsikált volna. — iRrü ... iprü ... prü ,,, Gyurica rám mosolygott. — Szép? — Nagyon szép. — Maradljon veszteg! — szólt most Gyurica s négykézláb megindult a hang felé. Olyan nesztelenül ment, mint az illat. Hol az egyik kezét emelte fel, hol, a másik lábát felejtette a levegőben, szaporázott, megállt, lelapult, pislogott, aztán hasravágódott és elordította magát: — (Megvan! — Mii van meg? — A tücsök! — Hol? — Ehun-e! — mutatta viharos örömmel Gyurica a markát, melyben egy fekete bogár vergődött, pontosan olyan, aminőt én az imént agyoncsaptam. — Máskor nem szabad megölni! — szólt Gyurica nem minden szemrehányás nélkül, azzal a fekete bogarat betette a bőrtarisznyájába, a legelésző juhoknak odakiáltott, hogy coki te ne, aztán ezer és ezer tücsök zengő muzsikájától kísérve, indultunk hazafelé. (Egész úton azon töprengtem, hogyha minden fekete bogarat ugyancsiapnának, mily szomorú lenne a nyári este... * 'Ismét beköszöntött az ősz. Beköszöntött az ősz s az intézői lak élete a mezőkről, a dombokról, az erdőből s az Ipoly ingoványaiilból visszahúzódott a nagy, vaspántos kapu mögé. S bizony már deres volt a Ifű és reggelenként vékony hártya lebegett a vályúban a víz tetején, amikor a vaspántos kapu mögül mindig harsány tücsökmuzslkát hallottak az emberek, ha leszállt az este. — (Meg van ez a Gyurica bolondl'uva, — mondták. 'Pedig hát ebben nem is annyira Gyurica volt a hibás, mint inkább a tücsök. Mert igaz ugyan, hogy a tücsköt Gyurica hozta (haza a bőrtarisznyában s ő engedte be a jászol alá, hogy majd a hosszú téli estéken prücsiköljön néki, de arra igazán nem lehetett elkészülve,
