Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Szilárd János: Tücsökszó

1

Édesanyám sem tudta levenni Gyuricáról a szemét. Nézte Sokáig nézte. Hol őt nézte, hol engem nézett, hol meg a kutyáikat, 'kik rosszul leplezett étvággyal nyalogattuk a szájunk szélét Gyurica körül.

— Te Gyurica! — szólalt meg hosszú szünet után édesanyám. Hány éves vagy?

— Huhonöt... — felelt Gyurica, mert tele volt a szája.

É d esan yám f elimeve t e 11.

— Ne hazudj már, Gyurica! Három éve já/rsz hozzánk kéregetni és már az első napon ősz volt a fejed.

— Mindenki olyan fejet hord, amennyit gondolkozik vele! — szólt csendesen Gyurica s a kenyériből odadobott egy darabot a kutyák elé.

A kutyáik összeírna rakodtak, a cselédek hangosan felkacagtak, de édesanyám toppantott egyet a lábával s azt mondta, hogy csönd legyen. Aztán így folytatta:

— Te Gyurica! Hát azért ‘kaptál kenyeret, hogy a kutyáknak add?

A csavargó rántott egyet a vállán.

— Sohase tüzeljen, tekintetes asszony! Maga se tudta nézni, hogy én éhezek! Mér legyek én rosszabb a tekintetes asszonynál? No bizony. Talán azér, mer kutya? ... Isten ne adja, de ha egyszer úgy forduna a világ- sorja, hogy a 'kutyák lennének benne az emberek, az emberek meg kutyák, hát talán nem esne jól ez a falat kenyér a tekintetes asszonynak?...

Ekkor csodálatos dolog történt. Édesanyám és a cselédség rengő kacagása közben Hektor, kit még édesapám sem igen mert megsimogatni, o dia somi ordáit a csavargóhoz és megnyalta a kezét.

... így lett nálunk Gyurica mindenes. A szerződtetés körülményeire ma már nem emlékszem pontosan, annyit azonban tudok, hogy amikor édesapám Gyurica különös történetét meghallotta, e'komolyodott, felkelt és szó nélkül kiment.

*

Másnap reggel Gyuricát emberi módra felöltöztették. Kapott egy elviselt ruhát, kapott egy kitaposott cipőt, inget, kalapot, kapcát, mindent. Aztán bevitték az istállóba. Ott megmutatták nelki a teheneket, a borjúikat, a juhokat, a ház ínyül alkat s a két vízhordó csacsit és azt mondták neki, hogy ez mind-minid az övé. Gyurica sírt, csókolta apám kezét és földhöz verte magát viharos örömében.

A tehenek soha még annyi tejet nem adták. A borjúk olyan kezesek voltak, hogy az udvaron 'falkában jártak Gyurica után. A juhok parancsszóra tudtak énekelni, Ééé... ééé ... ééé... olyan volt ilyenkor az istálló,. mint egyetlen hatalmas éljenzés. Gyurica mindig; képviselőválasztást játszott velük. A kost megtanította kétlálbon járni. Ha leguggolt és elfüttyentette magát, a jászol alól apró kis vattacsomók gurultak elő és tele lett az öle házinyullal. Felmásztak a hátára, bebújtak a kabátjába, összerágták a nadrágszíját, megicsiiklandozták a tomporát és Gyurica olyan édes kacagásra fakadt ilyenkor, hogy alig tudta őt túlordít a mi a két vízhordó' szamár. Némelykor a kutyák is berontottak az istállóba s nem egyszer láttam, hogy házinyúl, kutya, birka és borjúk egymás Iheqyén-hátán henteregnek Gyur’ca 'körül. A galambok rárepültek az ajtóra és onnan krukruztak befelé. Bármily hihetetlenül hangzik, még» a macskák is valami csodálatom változáson estek át. összebarátkoztak a kutyáikkal, békességben hagyták a galambo