Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Morvay Gyula: Pálinka

zott faluban. Az uraség szeszgyára mintha csak ide dolgozna, mintha csak itt innák meg az embereik a major büdös pálinkáját.

Nem sokáig folytathatta, mert az asszonyt fájások fogták el.

— Mindjárt, mindjárt lelkem, csak ne nyugtalankodjon. Nézze, legjobb lesz, ha felhajt eggyel.

Szélesné felhajtotta a kis decisüveget.

— Az is egy fütty, ez is meglesz egy füttyre — mondta nevetve a bába.

Szélesné szédülten; berúgva szülte meg gyerekét.

A bába csak nézte, nézte az új életet.

Ijesztő volt!

Szörnyszülött volt, idétlen és megdöbbentő.

Me redt szemekkel nézte, nézte a bába az új életet. Meg rezzent. Ilyet még nem látott. Sok helyen torz gyerek született. Mindig fülében zúgott az orvos szava:

— Az az átkozott pálinka. Mert olyan ostobák, hogy részegek. Minden bajt az a büdös szesz hoz rájuk.

Szélesné. a fal felé fordult, dunyháját görcsösen gyűrte kezében. Nem is tudta, hogy új életet hozott a világra, nem is látta, hogy milyen ez az újszülött.

Nagyot gondolt a bába.

Elvitte az új életet. A kemény tölgyfaasztalon voltak a vánkosok, azokra tette és visszament az asszonyhoz, akit rendbetett.

— Nem keltem életre!

Hozzá sem nyúlt a gyerekhez, hagyta, hogy ott gubbasszon az asztalon.

Nem pa sikolt a életre.

Egy lélegzés után újra elaludt az új élet.

Jó óra múlva a még mindig szédült anya gyermekét akarta látni.

— Jaj, lelkem, halott... meghalt szegény, de jobb is neki... Sok gyereked van, neveld csak fel azokat. Megmutathatom, ha akarod1... holtan jött a világra. Akarod? Igen? Akkor hozom is. Itt van az asztalon.

— Ne, ne hozza. Halott?... Nem kell halott gyerek!

Lepedőbe, kisvánkosba csavarta a bába a gyereket, szalonjába tette, összeszedte do'gait és kendőjét megigazítva elment.

— Magának semmi baja fiam, most megyek az orvoshoz, hogy minél előbb eltemessük ezt a szegény kis jószágot.

*

A föld mindent megtermett, az ember pedig mindent betakarított. A major olyan volt, mint a duzzadt bugyelláris. A szélén kövér kazlak álltak. A magtárak feszülésig telve voltak gabonával. A szeszgyár kádjai, hordói szinültig voltak szesszel. Répásvermek, hambárok, kukoricaszárítók, dohánypajták: mind, mind tömve voltak.

Fehér hidegség terült el a falu és a major között. Kövér foglyok sétáltak a jeges hó fölött, néha holló vijjantott a borult téli délutánba.

A majorra' csend borult. A falu is hallgatott a hó alatt. A szerhák alatt, a földbeesett falu mélyében szunnyadásnak indult az élet.

Vége volt a répa ás ásnak, se kóró, se rozs nem volt a határban. A szeszgyár is csendesen állt a hó alatt. A napszámosok hazaszorultak és várták tavasz nyitását, amikor szétáradnak az új kenyérért.