Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Morvay Gyula: Pálinka

— Majd egyszerre meghalljuk — mondogatták mellette a napszámosok, de fel sem néztek, csak úgy beszéltek: kezük sebesen járt, lábukkal tempósan nyomták az ásót a földbe, kezükkel egybemarkolták a répa levelét és a sáros darabot kétszer-háromszor az ásó nyeléhez veregették, hogy a nagyja sár potyogjon le a gyökérről, azzal a rakásba lódították. A zöld répatábla már nagy darabon feketédéit, a posztád szűkült, de még mindig. nagy darab volt.

Tíz órakor leültek enni. Az ásókat a földbe szúrták és a réparakásokon kibontották a tarisznyákat, amelyekből hagymák, szalonnadarabok, érett túrómaradékok, egy-két körte került elő. A pallér ott járkált előttük. Mikor mind letelepedtek, megszólalt:

— Emberek!

Sok száz ember. A meszelbb ülők nem hallhatták. Egyszerre végigszaladt a kiáltás:

— Csend legyen, csend legyen, mert nem halljuk!

Mikor már mindenki figyelt, a pallér még erősebben széjjelkiáltotta:

— Emberek, a tekintetes intéző úr azt üzenteti, hogy déli 12-re meg kell lenni a posztádnak, azután a szeszgyárba mennek, ott lesznek a hét végéig. Azt mondta, hogy a napszám, az napszám.

— Azt tudjuk — mondta valaki a répa ásók közül.

— A napszám, az napszám, mindegy, hogy mit dolgoztat érte az intéző úr. Azt mondta, hogy ehhez joga van.

— Hát... joga van — mondta ugyanaz a hang, de nem lehetett tudni, hogy ki beszél, — csak ne legyen nehezebb az a másik munka. Vagy pedig új szerződés.

— Azt nem mondta.

— Nem leszünk készen a posztóddal 12-re! Semmi szín alatt nem bírjuk kiásni.

lEzt Kosári Ignác kiáltotta.

— Pedig készen kell lenniük, azt hagyta. Parancs, parancs.

— Az — hagyta rá megint Kosért. — Parancs, parancs, nem szabad hozzányúlni, mert könnyen megszaporodhat, ezt tartja a mondás.

Tovább ettek, Kosári szójárásán nevettek, mert tudták, hogy nem így szokták mondani és nem is törődtek, hogy készen lesz-e a posztád?

Egyre, fél kettőre majd kiássák a répát.

*

Egészen a major szélén volt a szeszfőző. Falát valamikor fehérre meszelték, de azóta az eső fekete csíkokat húzott rá. A kémény is kikopott téglákkal bámult a rónára. Amikor szeszt főztek, a füst egy része nem is a kémény tetején ment ki: a téglák között szökött a szabadba.

A szeszfőző udvarán hatalmas tartályok, kádak, medencék voltak. Egyik sarokban nagy rakás krumpli volt: erős, erjedő szaga volt. Mellette két ökrösszekér állt. Kerekeik tengelyig sárosak voltak. Az ökrök lassú fejmozgatással kérődztek. A béres rákönyökölt a kocsi oldalára és sáros kézzel ette a szalonnát, a kenyeret meg harapta. Ma egész