Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Morvay Gyula: Pálinka

nap krumplihordás volt. A földeken betekart krumplit hordták be a szeszgyárba, amely azután fehérszínű pálinkát készített nedvéből.

Két kékzubbonyos ember üldögélt a fütőlház előtt. Most égett el a szén, elég gőz van, nem kell mindjárt rárakni: van egy pipaszívásnyi idejük. Miklós úr volt a szeszgyár vezetője, főzője és mindenható parancsolója. Majdnem annyi hasznot hajtott ez a gyáracsika, mint a dohiányültetvény, vagy a kukoricatermés, tehát jól megnézték, hogy mi kell hozzá, jól megnézték az emberek körmét.

Délután fél kettő lehetett, amikor a répaásók bevonultak a szeszgyár udvarára. Oldalukon tarisznya volt, vállukon vitték a földes ásót. Amint az udvarra értek, leültek, várták a további parancsot.

Miklós úr pedig sürgöttdforgott az udvaron. Hangos szóval rendelte munkára a napszámosokat:

— Jöjjenek. Maguk menjenek segíteni szenet lapátolni. Ti meg a főzőterembe menjetek. Maguk velem jönnek: 3 gőzölőbie megyünk.

Estére már meg is szokták a répaásók az új munkát: krumplit talicskáztak, ,a kazánban tüzeltek, főzték, gőzölték, párolták a krumplilevet, hogy tiszta szesz, vagyis 'pálinka legyen belőle. Az udvarban szétterjedt az erjedő szesz szaga, összekeveredett a rothadó krumplilével és mindent átivó illattal nehezült a szeszgyár udvarán.

Az első nap lassabban ment a munka, de a hét végére már egészen belejöttek az emberék. Amint este hat órakor a gyár dudálni kezdett, a napszámosok abbahagyták a pálinkafőzést és visszagyalogoltak a faluba, hogy hajnalban isimét életet vigyenek az éjjel eldermedt gyárépületbe.

Az intéző be sem nézett a gyárba, mindent elintéz Miklós úr. Ki volt ez az ember? Hóriihorgas alakja, gyors szeme ott járkált a munkások között és nem lehetett egy pillanatra megpihenni, nem lehetett akármikor maguk dolgára eltávozni. Nem lehetett pipázgatni és a beszélgetést is abbahagyatta.

— Itt nem tereferélünk. Innét nem lehet csak úgy kijárni, mint mikor kapálnak, hogy csak e!-elszaladnak a rozsba, azután ott ülnek a maguk dolgán egy órahosszat is: itt barátaim dolgozni kell, mert ez nem répa és nem káposzta, nem rozs, ez finomabb munkát követel: ez pálinkafőzés. Aki pedig sokszor járna a maga dolgára: feljegyzem és a perceket is leszámítom, értik, ugye? Csak azért mondom, hogy azután ne kelljen sokat beszélnem. Maguk nem kisgyerekek.

A répaásók hallgattak és végezték a munkát. Mindenki türelmetlenül várta szombat hat órát. Eljött. A gyár most is tompán felzúgott: hangja visszhang nélkül kúszott ia rónaságon. A munkások rendbetették a gépeket, néhányan az udvart seperték össze. Minden készen volt. Hat-hét nagy kádban ott illatozott a lepárlóit szesz. Mindezzel nem törődtek: várták a fizetést.

Nemsokára megjött az intéző. Egymás után maga elé szólította a munkásokat és kifizette a heti bért.

— Ahány nap, annyiszor egynapi napszám járna, de minthogy most