Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Elrepül a madár
csapásokkal repült a diszkért zöld gyepszőnyegére, a cica is rvagy ugrásokkal rohant utána. Maga elé tartott két lábával vetette magát Csóróra, Csőri meg a szárnyával csapkodta, ösiszekapaszkodtak, a cica csodálatos lágyan fogta hegyes fogai közé a Csőri torkát, Csőri pedig mindig úgy ütött, hogy mégse üssön és végnélkül hempergőztek a zöld füvön. Oé lel öltönként Mihálynak iskolába kellett mennie, ilyenkor aztán, ha Csőri elunta a játékot, hirtelen felröppent és felszállt a konyha ajtajára, bekukkantott a konyhába megnézni, hogy mi fő ebédre. A szomszédokhoz is átrepült, ott is kunyorált valamit és hazajövet hozzám is benézett, az irodámba. Ha írtam, a tintatartóra ült és a tollat kapkodta a kezemből, ha meg gépen írtam, akkor a hengerre szállt és okos szemével a táncoló betűket nézte és élvezte, hogy a henger meg-megugrik alatta. De ha csapódott az utcai kapu és már a kapu alól felragyogott a Mihály tiszta kacagása, úgy szállt el tőlem Csőri, mintha riasztanám. Szállt a kapu felé, Mihály felé, a vállára és örvendező köszöntésképen belekapott csőrével a fiam borzas hajába. , Délután, ha szép volt az idő, Mihály kifeküdt a gyepre és hanyatt fekve olvasgatott valamilyen könyvből, a cica odakuporodott a teste hajlásúba, a Csőri pedig legtöibbnyire a Miihály mellére telepedett és onnét csipkedte a könyv nyíló lapjait. Játéknak csak, nem bosszantásnak, ha Mihály egy lapot fordított, a Csőri mindenáron még egyet akart fordítani. — Csőri, hagyj békén, ha olvasók... Csőri buksi fejét a Mihály kis kezéhez dugta. Értették egymást csodálatos módon, pontosan megtanulták egymás beszédét. Amíg egyszer... Amíg egy reggel véres és meglépett volt a Csőri feje. Mi léhet ez, mi léhet ez? Rejtélyes eset volt, mert Csőri a kalidkában aludt, este még Mihály zárta rá az ajtót, reggel Mihály nyitotta ki az ajtót, nem juthatott be hozzá senki. Mihály nyomozni kezdett. Megnézte a cica körmeit, a cica körme tiszta volt és ahogy egymás mellé tette őket, a régi barátsággal nyúlt a cica Csőri felé. Játszani hívta, Csőri nem ment. Csóró búsult. — Nézze, apu, a cica nem lehetett... — Igaz, nem lehetett, de akikor ki volt? Boris szólt ki a konyhából. — Én hallottam valamit ma hajnalba, mintha madárvisongás lett volna. Mihály rátámadt. — És miért nem nézte meg, maga szerencsétlen? Boris békés egykedvűséggel nézett vissza rá. — Mér' aludtam. Másnap hajnalban Miihály az ágyamhoz jött és keltegetett. — Apu, tessék jönni... Felriadtam. — Hová? — Meglessük, ki bántja Csőrit.
