Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Demjén Ferenc: Éjjeli kirándulók

táskából egy éles műszerrel felvágta a lövés helyét, pillanatokig babrált, keresgélt a felnyitott testben, mint egy nő a pénztárcájában, ha vásárolt valamit, aztán higgadtan diktálta be a jegyzőkönyvbe: hátulról kapott szívsérülés, azonnali halál. Nem mondott se többet, se kevesebbet, maijd összepakkolta a műszereit, lehúzta kezéről a gumikesztyűt és óvatosan azt is fehér ruhába göngyölve, már fel is állt a hulla mellől, Meghajtotta magát a mellette álló emberek felé s az országúton rá várakozó autójába ült s az elrobogott.

A gyors iramban elhaladó automobil nyomában magasra szállt az országút pora.

*

Kis Péterné, mikor meghallotta, hogy az ura a Tiszába fűlt, lebukott a tornác padlójára!, mint akibe beleütött a mennykő. Éppen a tornácot seperte mikor jelentette neki a levélhordó, aki egyben kisbírója is volt a falunak s így az ő kötelessége volt minden ilyen dolognak a hírülvitele. öreg, vén ember volt már, nem került nagy lelki megerőltetésébe ez a munka, meg a foglalkozásához tartozónak is tekintette. De azért mégis csak annyit árult el Kis Péternének, hogy: „Szegény Péter a Tiszába fűlt az este Juliskám". így mondta, egyszerűen, minden körülírás nélkül, mintha ez lett volna a világ leghelyénvalóbb dolga. Hogy elájult az asszony, az ágyra fektette. Az ablakból felvett egy köcsög tejet és azzal úgy hirtelen locsolni kezdte. Reszkető, öreg keze sehogysem fért bele a köcsögbe, így a tenyerébe öntötte apránkint és úgy fröcskölte vele szembe az asszonyt. Mikor aztán látta, hogy már magához tér., újra felvette nélkülözhetetlen görbebotját és kilépett a házból. Az uccáról bekiáltott Szabó Andrásnéhoiz, aki épp a kemence előtt foglalatoskodott a kiskertben, hogyha teheti, hát menjen át Kis Péternéhez, mert elájult. — Úgy látom, meg lesz a kicsinye is, — mondta még halkam, aztán tovább ment szapora léptekkel.

— Én Istenem! Te jóságos Isten! — sikított fel Szabóné és mint egy őrült otthagyva mindent, rohant átal a szomszéd portára. Nem is lépett, de beesett az ajtón.

Kisné már magához tért és hangosan zokogott az ágyon, mikor megállt előtte kéztördelve. A teste vonaglott a zokogástól. — Jajj, jaij— sóhajtotta elfúló zokogása közben. Jaj, jaj,... meghalok Jaj.jj!...

Szabóné rögtön megértett mindent és elküldte Andráskát Horvátné, a bába után, hogy jöjjön azonnal Kis Péternéhez.

Idős, ötven év körüli asszony volt a bába. Vályogfalvának, mondhatni egynegyed részét ő segítette a világra az elmúlt huszonöt év alatt. Higgadt, nyugodt természetű volt és tudta a kötelességét. Ahogy ledobta magáról a nagykendőt, megvizsgálta gondosan Kisnét, aztán rögtön dologhoz is látott Szabóné készséggel segített neki. Vizet tettek fel melegíteni, a kis teknőt behozták a kályha mellé és megtették az előkészületeket.

Egy keserves, kínos óra múlva meglett a gyerek. De nem volt benne élet.

— Halott, — mondta halkan Szabónénak és kibontotta az öntudatán kívül fekvő beteg kezét. Miajd betakarta a paplannal gondosan. Szabóné lehajolt a kis halotthoz és megnézte. Kis kezét, majd az 'arcát néizegette, aztán újra be. takarta, mint a kosárba kendőbe rakott túrót télen, ha a városba viszik. Végül hogy eszébe jutott az élete és az elmúlt este a beszélgetésük, zokogva ment ki iát házból. Utoljára akkor sírt ilyen szívből, mikor a férjét temették, azóta sem.

*

A faluban percek alatt elterjedt a hir, hogy Kis Péterné, akinek ura az este a Tiszába fúlt, mert belelőttek a határőrök, halott gyermeket szült. Jöttek a kiváncsiak és be-benéztek a házba, vagy megálltak az udvaron és ott vitatták, tárgyalták meg a dolgot.

— Isten csapása ez, — mondta az egyik ember. — Bizony, bizony, Ö büntet bennünket ebben a két halottban is.

— Tisztára bolondok lettetek, az Istenre kenitek, amit a csendőrök csináltak. Hát van nektek eszetek? Ha Szedlacsek nem lövi le az este Kis Pétert, akkor mostan nem szüli meg időelőtt ezt a porontyot Juliska és kész .. .

— Igaz, igaz, — bólintottak néhányan.

*