Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Szinház - Muhoray Elemér: Budapesti bemutatók

frissességüket, illatukat elvesztették s amelyeket az eladhatóság okából parfőmmel illatosítanak s frissítenek fel.

A Háromlevelű lóhere jól festene bármelyik napilapban kis versike vagy elbeszélés formájában, de mint vígjáték nem színpadképes. (Ezt bizonyította a darab alig néhány előadása is. Pedig Budapestnek szép számmal van külön „szépernő" közönsége.)

A vígjáték onnan nyeri jelképes címét, hogy szerinte a rengeteg háromlevelű lóhere között mindenki négylevelűt szeretne találni. Az író tizenhárom színpadi képben vitatja a keresés hiábavalóságát és végül is arra a következtetésre jut, hoqy nem is érdemes négylevelűt keresni, mert talán mégis a háromlevelű jelenti az igazi szerencséi.

A darab főszereplője egy színinövendékleány s mint ilyen híres író pártfogoltjaként szeretne színpadi csillaggá fejlődni.. De kisül róla, hgoy nem elég tehetséges. Ez ugyan a beérkezés lehetőségét nem zavarná túlságosan, de nagyobb baj, hogy komolyan szerelmes lesz nagy íróba, még nagyobb baj, hogy nagy író is őbelé. És mivel nagy író a vígjáték szerint legalább is ötlevelű, nemcsak hogy (visszautasítja kis színinövendék félreérthetetlen felkínál kozását, de még háromlevelű vőlegényét is vasszaszerzi neki.

Hogy kis színinövendék a nagy író elég önkényes cselekedetébe bele nyugszik-e, ez az előadás befejezésével nem derül ki.

A vígjáték szerepei a színészek számára nem jelentettek feladatot, mert nem adtak elég játéklehetőséget. A kis Szombathelyi Blankát ebben a főszerepében avatták elsővonalbeli színésznővé. Ezt a megérdemelt előléptetést a szerep semmivel sem segítette. A többiek számára nem jelentettek a szerepek ennyire életkérdést s ezért nem is próbálták megmenteni még a megmenthetőt sem. Néhánv színpadilap is jó kisebb szerepben említésre méltók Eszterházy Ilona, Gárdonyi Lajos, Peti Sándor, Köpeczy Boócz Lajos és Bihari József.

3ULLA UTOLSÓ SZEREPE A BELVÁROSIBAN.

Marian Hemar: Százéves cég című vígjátékában búcsúzott Bulla Elma a Belvárosi Színháztól, hogy legközelebb már, mint a Vígszínház sztárja lépjen közönség elé. De nemcsak valóságos sztári minőségben, hanem valóságos sztári ti'Szteletdíjért is. (Ez elméletben, szigorú szabályok szerint esti kétszáz pengő. Persze gyakorlatban ez sokszor több is lehet, dehát színházi szabályról van itt szó.) Távozását váratlanul „komoly" müfelháborodás kisérte, Érdemes hát az esettel kapcso'atoan megállapítani, hogy a sztárfelfedezés sohasem a leendő sztár, hanem mindig a színház üzleti és csak viszonylagosan a közönség érdekében történik. Mivel pedig a sztár helyét a sztárok rangsorában mindig a fellépti díj dönti el, a sztár még szíve ellenére is kénytelen a magasabb fellépti díjat vállalni. (Szögezzük le, hogy egyetlen vesztes lehet mindig csak n színház és s?tár viszályában — a közönség. De róla persze még a műfelháborodásokban sem esik szó. Dehát ez a mai sztáros színházi rendben nem is meglepő.)

Ha a Százéves cég előadásán keresztül nézzük a Belvárosi-Bulla-Vígszínház ügyet, azt is megállapíthatjuk, hogy Bulla Elma már kinőtt a Belvárosi keretéből. Márcsak azért is, mert a sztári rang folytonos emelkedést követe! és a Belvárosi Sz'nház nem tudta és nem tudja Bullának ezt megfelelő szerepekkel biztosítani. Bulla Vallomásbeli-szerepe óta egyetlen olyan szerephez nem jutott, amelyik emelkedést jelentett volna számára. Ebből a szempontból a Vígszínház kétségtelenül előnyösebb neki, tfe az eddigi jelekből ítélve az is valószínűnek látszik, hogy Bullának nem a Vígszínház jelenti majd pályája végállomását.

Bulla utolsó Belvárosi szereplése sem Bullának, sem a színháznak nem jelentett sikert. Úgy látszik a lengyel szerzők nem tudiák megnódítani a budapesti közönséget, amely az idén már a második lengyel darabot utasítja viszsza. (Ennek a szeszélyes közönségnek, bár sokszor csúnyán téved, most mind a két esetben igaza volt )

A Százéves cég darabnak talán még öregebb, mint cégnek. Az ünnepelt színésznő, illetve szeszélyes sztár úgy érzi, hogy torkig van a színpaddal és elbolondítja a Száz éves cég fiatalon is öreg főnökét. De mikor már a főnök a szerelemtől visszefiatalodik és komolyra fordulna a dolog, egy sürgönyben kínált jó szerepért lemond a józan hűvös Százéves cég mindenféle polgári öröméről, azaz szeszélyes sztár hű marad a hamis világhoz, a színpadhoz. A Százéves cég főnöke pedig legalább olyan csalódottan távozik vissza a cégbe, mint a közönség a színházból.