Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Tamás Lajos: Reményik Sándor

nehéz súly a vállalt föladat, a közösségi harcaiba való bebocsátkozás, de ugyanakkor ez a töprengés nyitja meg előtte az emberi mélységek sötét vízéit és a fájdalom jogán váltja meg a nyugalmas öröm ritka perceit.

Érzékenysége minduntalan résein áll éis kifejleszti benne az emberi és nemzeti lelkiismeretet. Reményük lelkében minden kétsége ellenére is vannak megingathatatlan, örök értékű eszmék, amelyekhez méri minden gondolatát és cselekedetét. Ez a sajátsága adja megi költészetének nevelő értékét és avatja őt az erdélyi magyarság' vezető költőjévé. A magyarság /fennmaradásáért való lelki viaslkodása valóban megrázó és tipikusan kisebbségi verseket termel (Ahogy lehet, Mjndlen nagy és kicsi Napóleonnak stíb.), amelyek ebben a nemben egészen eredetiek, és szellemi elődök nélkül valók.

A másik Reményük Sándort a pókhálószerű megérzések, a hangulatok finom átélése jellemzi. Képei nem festőielk, általános fogalmakat használ és aránylag kevés kifejezése, szava van. Távlatot tud adni azonban verseinek, mert a költő ösztönszerűségével csoportosítja gondolatait és a megénekelt tárgyakon is sokszor érezzük az új beállítás eredetiségét. Filozófiája érett és tiszta, mint az éles, hegyi levegő, csak kár, hogy némelyik versében a gondolati elem elnyomja az élmény üdeségét és száraz ízt kever beléjük.

Reményiik Sándor költészete korunk virága és Erdély üzenete az egyetemes magyarságnak. Ha van költő, akit a magyar kisebbség a nemzet leikéből fakadó élmény ék alapján magáénak vallhat, akkor Reményiik Sándor az. Költészete jellegzetesen és hiánytelánul illeszkedik bele a háború utáni korszak szellemi termésébe.