Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Mártonvölgyi László: Juhász Gyula Szakolcán
az emiberneik ez a legnemesebb fegyvere, ellene fordult. Hiába „bujdosott" el Tonmay Céciile másodszor is a városiból; mint reménytelen menekülő, hiába húzódott vissza a mátrai hegyek (közé épített villába, amelyet fenyvesek rejtenék, — a szívét őrlő izgalom ve letartott. Az az izgialom, amely az igazi írót sohasem engedi el, szorítása egyre erősebb és halálosabb lesz. Mintha csalk valamelyilk misztikus novellájának hősinője lett volna: utolsó hónapjaiban minden teleírt lap legalább egy-egy nappal rövidítette meg életét. De Tonmay Cécile egész élete olyan tiszta szó és v é g i g im ond o t t mű, hoigy sem utolsó munkáját, sem ővrjét nem érezhetjük többé torzónak. A leglkülönib, legnemesebb írók egyike vált ki vele az élők sorából. MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ: JUHÁSZ GYULA SZAKOLCÁN A HALOTT MAGYAlR LÍRIKUS SZLOVENSZKÓI EMLÉKEI Vagy két évtizeddel ezelőtt: 1912-ben egy különös tanárembert helyezett felettes hatósága a volt Nyitra-megye északi csücskébe: Szakokéra. Különös volt már külseje is, rendszerint sötét ruhát viselt, s csak a bánatosan merengő két tiszta szeme árulta el, hogy a különc külső alatt, tiszta, nemes emberi lélek rejtőzik. Különböző hírek terjedtek el Szakokén: hogy az új tanár a mosolygó Nagyalföldről, a rengő búzatáblák végtelen hazájából került a bágyadt városka ódon falai közé. Olyasmit is reoesgettek róla, hogy költő, állítólag Ady és a többi „irodalmi rebellis'' táborába tartozik, s retorzióképen helyezték át ide ebbe az álmos városba, mint költő társát Babitsot Erdély egy eldugott városába Fogarasra, vagy évezredekkel ezelőtt Oividiust a hatalmas császár Tomiba. Akármit is rebesgettek az új tanárról, aki magányosan rótta a szakokai ódon utcák csendjét és egyedül bolyongott a környéken, való, hogy csakhamar mindenütt megkedvelték. Szerény és hallgatag volt, önmagáról soha sem beszélt, diákjai pedig rajongtak érte. Két éven át tanított magyart és latint a szakokai gimnáziumban, de a két év alatt is a tanulók szívébe írta magát. Az alsó osztályokban soha sem osztogatta nádpálcával a tudást, megmegbocsájtás és nemes humanizmus járta át lelke legrejtettebb zugát is, nem felettese barátja volt a kis diákoknak. A felsőbb osztályokban, ahol irodalmat tanított, élvezettel várták minden óráját. Amikor a latin poétákról magyarázott réveteg szemében mintha titkos fény lobbant volna fel. így élt Juhász Gyula Szakokán két évig, az új magyar irodalom egyik legnagyobb büszkesége, aki Adytval, Babittsal együtt adta ki annak idején még Szakoka előtt Nagyváradon az új magyar irodalom forradalmi hángú röpiratát a „Holnap"-ot, s akinek neve akkor már szerte ismert volt a magyar földön. Az Ady utáni generáció egyik legnagyobb lírikusa tanított két évig Szakokán, ahol benne csak a különc tanárt ismerték, Mert mialatt a különc tanár egyedül rótta a szakokai uccákat és zökkenő nélkül teljesítette tanári penzumát; lobogott benne a vágy: vissza a Tiszához, az élethez, a világhoz, ahová minden poéta szíve vágyik. Erről nem tett említést, bánatát magába fojtotta, s csak olyankor tört ki belőle, amikor tollat vett kezéoe, s a fehér papírlapon évek múltán is kibuggyant a magában hordott szenvedély:
