Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Kossányi József: Szürke kapuk árnyékában
KOSSÁNYI JÓZSEF: SZÜRKE KAPUK ÁRNYÉKÁBAN Szürke kapuk árnyékában leskelődik életem. Rozmaring és rontó átok száll az elborult réteken s a halál avas illata . .. Szikkadt szörnyű jósasszonyok odvasfogú, fittyedt szája pernyét perget, sötét mesét s elrémül a faiunk tája kehegő vén hangjukon. Csengő kacaj, gyereksírás nem muzsikál, itt már nincsen s nem mondja édes anyaszív: — álmos vagy már drága kincsem? A sárkéményen kuvik ül ... Este, mély őszi ködökben, temetnek a rozsdás kapák s bűnös lelkűk bűne után sarjavesztett gyilkos apák imbolyognak félve sután. Rajtam ül az ős döbbenet, gyásznak fojtó illata .. . Véres örvényt, tajtékot hány rémült Tejút csillaga, égi átkot meddő méhre ... Elborzadva száll a hangom boszorkányos éjszakába: bús gyilkosság, fehér halál sziveden jaj! helyet talál hulló fajtám, beteg falum kiáltottam, sikolytottam: szomorú vers légy a tanúm. /
