Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Tamás Lajos: Pokháló vagy…

a magyar (kormányóikat azzal a félelemmel töltötték el, hogy a nemzetiségeik*

igényeinek nagyobb mérvű teljesítésénél megerősödik a centrifugális és az -akkor már határokon túl terjedő pánszlávizmus és dákór-omanízmus?)

Sokszor azt a kifogást is halljuk, ahogy éipipen Palik ovic dr. tette nékem, 'hogy a kisebbségi magyaroik nagyobb elfogultsággal nézilk a múltat, minit sokszor a magyarországi magyaroik. Hogy ez sokszor tényleg úgy van, annak két oka van: érzelmi és dologi oika. Dologi azért, mert a könyvbelhozatal tilalma folytán nem tudunk lépést tartani aiz egykorú magyarországi tudományos fejlődéssel. Érzelmi pedig azért, mert mii ki nem mozdulhatunk addig bizonyos védelmi helyzetünkből, amiig a csehszlovák napi 'sajtóiban szinte naponta látjuk a múltúnk legiobjektí'vebb igazságai ellen is irányított támadásokat.

Fejtegetéseimet a következő megállapítással és visszapillantással akarom lezárni.

A magyar állam összetétele nem okozta volna felbomlását akkor, ha a fejlődés -nem tört volna bele a kettőségi tragikumába. Ha az egészséges lideológiai fejlődés nem tért volna el a politikai (fejlődés vonalától. A -közös múlt és az államalkotó nemzet és nemzetiségiek őszszétkapcsolásának territoriális lehetősége kedvezett a belső fejlődésnek. Hogy az út másifelé vitt, ezt nem a magyar nemzet és -nem a magyar nép okozta, hanem a kiv-ül álló erőik hatalmas játéka, az Ausztriához kötött szerencsétlen állampolítiikai fejlődés, melyért mi, ai késet generáció a felelősséget nem vállalhatjuk.

TAMÁS LAJOS:

PÓKHÁLÓ VAGY ...

Pókháló vagy, amelybe belefontad reményeid ezüstös csokrát s az élet szobájának elhagyott szögletében csillogsz csak magánosán.

Kifeszített tenyered, mint fekete szál rezeg a gyönge fuvalaiban, várod a nagy zsákmányt s míg szíved vére csöppeqjcint csordul, már magad sem hiszed, hogy egyszer máskép fordul a sorsod, ■keserűn gondolsz a Kézre, amely a falról végleg letör-üljön...