Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Harc után - Hazayné Pápay Margit: Rejtett kincs
KOVÁCS ENDRE: HARC UTÁN Ki nemrég, annyi bűvös verset tudtam, ma kitartón egy verset dúdo'ok, — ki annyi örömnek lihegtem terhét, örömtelenül is ím megvagyok. A koldus évek árja elragadott, rohant körülöttem mind, ki tudott, — pénz, gond és hír keverték a kártyát, de ki e csúf harcban el nem bukott: ma hófehér zászló alatt menetel vagy kutatja izét a tengernek, rokkant szívében új tüzeket táplál, tüzet új, nemesebb fegyvereknek. E harcban lám én is megmaradtam és szívemben kihalt minden harci vágy, — új fegyverem van, a neve lélek, bár a test még hordja az elnyűtt ruhát. Most tiszta napok serege árad Sarum leoldva. Oly vágyon gondolok az új tájra, mint a régi gyermek, kinek leikével örökre egy vagyok . . Dr. HAZAYNÉ PÁPAY MARGIT: REJTETT KINCS Sokszor találkoztunk az életiben jelentéktelen, semmitmondó szürke embereikkel, akiknek külső formájúik megcsal bennünket, mert nem tudjuk miit rejtegetnek belül, külszínük annyira egyszerű, hogy a legkisebb irigységet sem keltik fel és éppen ők azok az irigylés remél tó egyének, akik utalkait taposnak, göröngyöket szántainak az utókor számára. Ilyen szürke, igénytelen teremtés volt Kata is, akiről a mesém'szól. Nagy, nehéz életgondok közé született, már nem is várták az öregedő szülőik, csak aztán mégis megjött segítőnek, társnak és vigasztalónak.
