Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Duka Zólyomi Norbert: A magyar nacionalizmus fejlődése
A KIEGYEZÉS UTÁNI KORSZAK. Az ideológiai fejlődés a 'kiegyezés utáni időikben sem volt kedvezőtlen a nemzetiségekre. A magyar politika demokratikus, majd liberális iránya a béikés megegyezés felé 'mutatott és azt látjuk, hogy az új törvényes lépések ezt a helyes álláspontot hangsúlyozták. A XLIV./ 1868 számú törvénycilklkely valóban a legtöbb, amit akkor egy államhatalom nemzetiségeinek megadhatott. Deáik és Eötvös nagyszerű elképzelése inék egyes részei még ma is mintalkiéipül szolgálhatnának. Jellemző példáinak említem, hogy egyszer, amiket az országgyűlés a szerb színháznak megadandó szubvencióról tárgyalt és fedezet nem volt, Deáik ezt mondta: „Ha nem adhatunk szubvenciót a szerb szinháznaik, a magyarnak sem szabad adnunk." Mégis bizonyos tetteiben a kormányprakszis az ideológiai fejlődés ellen fordult. Amíg az egyik oldalon a 48-as éveik örökségének józan őrei, Deák, Andnássy, Szilágyi, Irányi, a fiatal Andrássy, Justih, Széli, aki ment miniszterelnök az e'lnöki iroda hírhedt nemzetiségű osztályát megszüntette, a 48-as párt és a néppárt erős harcban állottak a realitásokkal nem számoló elemeikkel, Bánlftfy, Tisza, Appcnyi és az átmeneti kormányok, szükségtelenül és hangsúlyozom, nem magyar nemzeti, hanem inkább kormárnyérdékből káros lépésieket követtek el. Hogy azok a rendéIkezésék, melyeket szeműinkre szoktak vetni, mennyire nem tartóznak a magyar nemzet ideológiai fejlődéséibe, azt éppen az előbb említett ideológiai képviselők gerinces felfogása bizonyítja és arra., hogy ezek a lépéseik mennyire nem fakadtak a magyar nemzeti érzelmekből és öntudatból, hanem sokkal inkább abból, hogy a kormány az ellenzék erejét akarta megitörni, csak egy példát említek: A választási kerületeket úgy osztották fel, hogy a kormánykortesek hatása alatt álló szlovákok és ruszinok szavazataikkal az ellenzéket gyöngítsék. Azt az ellenzéket, mely éppen velük szemben a megértés és engedékenység elveit hirdette. A szűk keret nem engedi, hogy ezen kettősség okaival bőven foglalkozzam. Csak néhány főelemre akarok rámutatni: 1. 'Minden újonnan keletkezett kormányhatalom tulajdonsága, hogy hatalmát asszimilációs, nemzetiségek elleni akciókra használja fel. Ezt a törekvést a kiegyezés utáni Magyarországon Bécs hatása még csak megerősítette. Magyarország olyan kísértetek kezébe került, amelyektől később már nem szabadulhatott. 2. Egész természetes volt, hogy a széles tömegek sem lehettek a legteljesebb testvéri egyetértésben azon nemzetiségekkel, melyeknek egy része 1848-bain a szabadságért és demokráciáért folytatott harciban a magyar nemzetet cserbenhagyta. Bécs és a nemsikerült kiegyezés, mert hisz a kiegyezés egyáltalában nem jelentette a hozzáfüzödő remények teljesedését — a széles tömegeket is lépten nyomon, praktikus következményeiben, arra figyelmeztette, hogy nem 'kaptáik meg azt, amit vártak. Ezt látjuk a függetlenségi párt egész programjában. Ezért — ahogy Petihő mondja, „Világostól — Trianonig" című munkájában: „a soviniszta magyar gondolkodás a nem teljes állami életért kárpótlást keresett abban, hogy a nemzetiségek ellen forduljon." 3. Az új fejlődés egyik súlyos oka abban rejlett, hogy a nemzetiségeik aspirációi túlkerü've régi kultúrális követelményeiken már Magyarország határait is átlépték. Amikor a bukaresti liga pénzéből táp
