Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Duka Zólyomi Norbert: A magyar nacionalizmus fejlődése
maiik (felett. A demokráciáik jegyében vezetett harc ezeket az egymást kiegészíő törekvéseket csak még szorosabbra fűzte. Az egyes nemzeti vezérek ezt így fejezték ki: Sédhenyi kijelentette: „nem szabad nyelvünket a nemzetiségekre Tákényi szeri temünk" és ugyan ez az államiférfiú a pozsonyi országgyűlésen azt mondta: „hagyjunk fel régi magyar közmondásunkkal: tót nem ember, mely őseinkből kellemetlen ereklyeként maradt ránk". Wesselényi már a magyarországi 5 nemzetiség kul túrföderációjára gondolt. Kossuth a román nyelvet vette védelmébe. A másik oldialoini Štúr ezekkel a szavakkal üdvözölte 1848 március 31-én a jobbágyság megszüntetését: „a mi népünk szabad; végire emberré lett és a birodalom polgárává". Hogy történhetett az mégis, hogy a 48-as szabadságharcban került a sor először a magyar nacionalizmus és a nemzetiségék összeütközésére' és Štúr és Húrban szlovák légiói, Jellašič katonái és Jacune és Axente romáin csoportjai a germán imperializmus soraiban küzdöttek a demokrácia ellen? Csak néhány okot említek: 1. A császári kamarilla hatása, mely úgy akarta izolálni a magyar forradalmat, hogy aranyhegyeket Ígért a nemzetiségeknek. 2. Néhány földes úr szerencsétlen szerepe, akik a Habsburgok segítségével akarták megtartani állásukat és vagyonukat a nemzeti fór rada lommal szemben (érdekes, hogy Jellašičot épeh Jósika Sámuel, a magyar oligarcha ajánlatára nevezték ki a horvát hadak vezérének). 3. A régi megyei' rendszer túlkapásai, melyek nem akarták megérteni a nemzetiségi türelmet és az a tény, hogy a 48-as fiatal magyar kormány nem tudta ezeket a túlkapásokat még megszüntetni. 4. A nemzetiségek túlhajtott követelései: autonómia helyébe territoriális és politikai hatalmat követeltek, mint Rajaších patriarcha és Sagiua püspök. w Amikor 1849 március 4.-én Szemere miniszter az autonómiát a nemzetiségeknek felkínálta, már késő volt. Az egyedüli alkalom arra, hogy a terrioriális nemzet a nemzetiségi megoldással gyögyörű harmóniába kerüljön, elmúlt. A szabadságharc kivégzésekkel és konifiskációkkal végződött, a Halbsburg-dinasztia pedig a nemzetiségekkel szemben sem teljesítette ígéreteit. AZ 1849-TÖL 1867-IG TERJEDŐ KORSZAK. A Bach-korszak egyaránt nyomta el az összes nemzetiségeket Magyarországon és belső súrlódásokra nem került a sor. Sőt a csődlbehullt forradalom tanulsága kimélyítette a magyar vezérek megértését a nemzeti kérdéssel szemben. Kossuth 1862-ben a dunai konföderáció elvével állt elő. Andrássy a vallási és iskolai autonómia megadását hirdette. Deák és lEöttvöis azt hirdették, hogy az állam keretén belül a lehető legnagyobb kultúrál is lehetőségeket kell a nemzetiségeknek megadni. A kis nemesek és a középosztály emberei — egyforma elnyomásban — nem is gondoltak nemzetiségi viszályokra. A dinasztiához közel álló körök továbbra is az osztrák „divide et lilmpera" politikát űzték. És csak akkor szakította' meg Ausztria szövetségét a nemzetiségekkel, amülkor szüksége volt Magyarország támogatására, hogy a monarchia szétmálió épületét továbbra fenntartsa.
