Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Szalatnai Rezső: Levél a lázból. Esőben
és egy néma mozdulatára az egész zokogó terem, majdnem énekelve mondja: — Alászolgája!... És mikor megszeppenve ki akarnak tódulni a padokból, nyílik az ajtó. A tanfelügyelő lép be. Megáll az ajtóban, vár egy pillanatig, de a máskor oly szolgálatkész tanító nem mozdul. Megérti a szituációt, alig, tud magénak utat törni a katedra felé, ott megrázza a tanítót és hátrahőköl. — Mi történt, gyerekek? — kérdi elszörnyedve, pedig már tudja a valóságot. — Azt hittük, csak elaludt a tanító úr, — zokogják többen magyarázat helyett. Krivda Károly egy sarokban áll, külön, háttal a katedrának s asak úgy rázza a zokogás. — Tán én öltem meg, — rémüldöz benne egy nehéz sóhaj, — mert hogy kinevettem, amiért úgy drukkolt. A kis Peti a nagy riadalomban sírva odatotyog a tanfelügyelő elé: — Tanfelügyelő úr kérem! — Mit akarsz, fiam? — Tessék kiengedni... — Mehetsz, fiam, — riad fel a tanfelügyelő megilletödéséből. — Ti is menjetek mindnyájan, — s küldi őket kifelé, s közbe arra gondol, hogy milyen ügyesen és frappánsan fogja majd alkalmazni a Tanügyi Értesítő nekrológjában a „Hősi halál a katedrán" ismert frázisát. A kitóduló gyerekek lelkében homályosan pislog fel egy üde remény, hogy legalább két napig szünetel majd a tanítás ... Most jön be a cseléd jajveszékelve, majd egyre többen közelednek, összecsapják a kezüket. A tanító úr pedig ott ül hidegen a katedra előtt. Nagyon nagy fáradtsági nyúlik el rajta, mintha e pár perc alatt megöregedett volna. A gyerekek közül a legutolsónak maradt a kis Peti. Pedig, még mikor kellett kimennie? Ö most bizonyára végzetesen fájlalja, hogy nem fogadta el a tanító úrtól a felajánlott koronát, de megnyugszik gyorsan, mert így egy koronával szegényebb lett ugyan, de viszont gazdagabb lett egy fájdalommal, melyből idővel emlék lesz s amely úgy hozzátartozik majd az ifjúságához, mint az élethez a halál... SZALATNAI REZSŐ: LEVÉL A LÁZBÓL Ma éjjel lassan hullott a hó s én azt álmodtam: példás, sugaras nyíl vagyok, te pedig félelmes-szép íjjá keltél az oldalomon.
