Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Duka Zólyomi Norbert: A magyar nacionalizmus fejlődése
DUKA ZÓLYOMI NORBERT: A MAGYAR NACIONALIZMUS FEJLŐDÉSE A kérdés még nem tartozik a leszűrt tudományos vita birodalmába. A magyar nacionalizmust, mint fogalmat, fejlődésének egyes fázisait és jelenségeit még mindenütt a napi sajtó bolygatja, analizálja, megvitatja, értékeli és kifogásolja Sajnos azt kell megállapítanunk, hogy ma még nemcsak a kérdés egészének tudományos értékelése tárgya a leghevesebb vitáknak és tárháza tud'cmányta’an véleményeknek, — mint erre épen Dérer miniszternek Pozsonyban elhangzott beszéde a példa, — hanem maguk a történelmi és adatszerűén kontrollálható tények is, ellentétes nézetek és hiányos, ki nem kutatott felfogások kereszteződő fényeiben, más és más színekben, alakban csillognak. Ezért nem lehet csupán az illusztrációra szorítkoznom. Elégtelen és hiányos vo'na, ha csak történelmi egymás után is ágban mutatnám be a magyar nacionalizmus fejlődését, úgy, hogy előbb az alapfogalmakat ne 'tisztáznék és úgy, hogy a kérdés egyéb felületeire ki ne térnék. Ezért három csoportban tárgyalom témámat: 1. az alapfogalmak tisztázása 2. A magyar nacionalizmus történeti fejlődése. 3. Az ellentétes vélemények tudományos 'kritikája és azon lehetőség kutatása, milyen irányban és milyen eszközökkel lehet az ellentétes tény és értékvélemények káoszában egységes kiinduláspontokhoz és alapokhoz eljutni. Alapfogalmak. Ritkán folyik olyan szakadatlan és ellentétes elemek örvényében zajló harc valamely fogalom Ikerül, mint a nacionalizmus fogalmáról. A legtöbb vita abból keletkezik, hogy úgy a nacionalizmus, mint a nemzet, náció, fogalmánál nem szokták elég élesen elválasztani az etnikai és politikai értelmet és ennek megfelelően az Ideológiai fejlődést, a kormánypolitikák tényleges fejlődésétől. Annakidején a Magyar Tudományos Társaság keretén belül érdekes ilyenfajta vitát láttunk. Az elhunyt Maiéter István dr. tartott Prágában előadást a Kisebbségi Társaságban a magyar kisebbség problémájáról. Ez az előadás azután napvilágot látott a Magyar Figyelő hasábjain is. Sobota dr., a Národ nostní Obzor szerkesztője Maiéter állításait a múltszázadbeili magyar nemzetiségi politikáról, megtámadta egyik cikkében. Első pillantásra úgy látszott, mintha a nézetek lényegesen el lein tmondanának egymásnak. Pedig az egész vita csak abból keletkezett, hogy Maiéter dr. az Ideológiai fejlődéssel foglalkozott, Sobota dr. pedig az állami kormánypolitika fejlődését vizsgálta és bírálgatta. Dérer miniszter említett beszéde nem tartozik ebbe a csoportba. Ez a beszéd nem azért adhatott okot oly sok ellenvéleményre, mert talán más tudományos alapból vagy máskép értelmezett tudományos fogalmakból indult volna ki, hanem azért, mert egyszerűen sok állításában nélkülözte a tudományos alapot és tudományos szempontot és ehelyett a napi politika szemszögéből értékelt és bírálgatott.