Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Reményi József: Juhász Gyulának

mentességre törekedjék. Lássa be, hogy munkája, élethivatása a magyarság felemelésének titápi feladatában olyan teret kap, melyért érdemes lemondania a mindenáron való újatkeresés nyugtalanságairól. Nemzedékünk legnagyobb hibája ott volt, hogy nem rendelkeztünk erős tradíciókkal s magyarságunkat nem láthattuk a nagy történelmi távlatokban: tudásunk megakadt a múlt századnál. Az új nemzedék ebben is szerencsésebb; tanúja lehet annak a nagy folyamatnak, amikor történészeink a múlt eseményeit modern eszközökkel teszik érthetőkké. Hisszük, hogy az a nemzedék, mely most nevelkedik az egyetemeken, már hasznosítani tudja ezeket az eredményeket a saját életében. Talán fegyelmezettebb, mértéktartóbb is lesz, mint volt a mi ifjúságunk s munkamódszere, egész életkoncepciója jobban fog simulni a kor reális követelményeihez.

Az a nemzedék, amelyről itt szó volt, kalandozásainak végére jutott. A vita contemplativát most felváltja a vita actiya. A fiatalság első riadt tapogatózásai után az érett férfi-munka. Új realizmusunk és a csenszlovákiai magyar társadalom fontos létproblémái egyaránt ennek az új korszaknak az eljövetelét sürgetik. Hisszük, hogy az a nemzedék, mely olyan példaadóan bátor volt szellemi forradalmainak végiggondolásaiban, most, egy munkás korszak kezdetén, ugyanilyen bátorsággal foglal állást mindnyájunk fennmaradásának primér kultúrfeladatai mellett. Ezzel tartozunk önmagunknak és a magyarságnak.

(Pozsony, 1937 pünkösd.)

REMÉNYI JÓZSEF:

JUHÁSZ GYULÁNAK

A szellem hőse Te voltál Szakolcán, sem Szakolca, sem Mucsa nem Atlantis, ha legelő, árok, talán sírhant is, az élet elfért szobád könyvespolcán.

Keskeny szobád a hősi lét harctere, mert a cellában sem halott az ádáz, a dühös hang, a félreismerő láz, mely azt hiszi, dalolsz, s azért vagy here.

Huszonöt évnek szétfutó ködében látlak költő, amint sápadt arcodat megvilágítja szemed, s nagy harcodat vívod a siket lelkek közönyében.