Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Egy nemzedék sorsa

s annak forradalmi konzekvencialevonása — akárcsak napjainkban a fasizmus — béklyót jelentett szellemi életünkben. Kedvelt szimplista leegyszerűsítéseivel, az ellentétek tetszetős, de lényegében hazug, mert lényeget meghazudtoló, felállításával egyszínűre igyekezett bontani az életet. A szociális haladás eszméjét merev dogmatikus pártszempontok alá szorítva az előítéletektől ment szabad szellemi érdeklődés ostorozójává vált. Általa és benne a tömegtörvény vette fel a harcot az egyéniség törvényével s mint ahogy Ortega nagyszerűen rámutatott, ebben a harcban a középszerűség lett az úr. A sors tragikus intézkedése, hogy az a nemzedék, mely Szlovenszkón a megkötő tradíciók híjján jó ideig a szabad érdeklődés és kutatás szárnyaival kalandozta be problématerületeit, a marxizmusban végre megtalálta azt a fegyelmező erőt, melynek hatalma alól már nem volt szabadulás, hacsak nem akarta halomba dönteni a marxizmus épületét. Amihez természetesen nem lehetett ereje.

A kisebbségi sors élményéből fakadó munkánk így vezetett el a szűk kisebbségi Érből az Óceánba: a világegyetem proletariátusának kérdéstengerébe. Akik a szlovenszkói magyar fiatalság egy részével megtették ezt az utat — és a legderekabbak megtették — távolról sem gondoltak arra, hogy új attitűdjük a vállalt feladat tulajdonképeni feladását jelenti. Helyesen érezték át, hogy a magyar kérdés csak része az európai problémának, s ha foglalkozni akarunk vele, nem regadhatjuk ki az egyetemes európai problémák tömegéből. A marxizmus azonban pillanatnyi feladatainkat a világforrad'aFomra való hivatkozással egy távolabbi időpontra tolta ki s a szűk, de életfontosságú magyar kisebbségi problémát megpróbálta eliminálni ismét más, „fontosabb" kérdések érdekében. Egészen kicsi volt azoknak a száma, akik ezzel szemben megmaradtak a szlovenszkói magyar élet reális mérlegelésénél s fölismeréseiken túljutva vállalni merték a masaryki „drobná práca"-t, az apró munkát. Értsük meg azonban azt a másik nemzedéket is A szovjet ötéves tervének korában vagyunk, a „baloldali" költők himnuszokat írnak Dnyeprosztrojokról és Kolchozokról, Európában a súlyos strukturális gazdasági válság bénítja meg az életkedvet, mellyel szemben Arthur Feiler „polgári" közgazdász a Frankfurter Zeitung hasábjain elragadtatással ír a Szovjet zseniális gazdasági programjáról, Münchenből már elindult hódító útjára Hitler fasizmusa, Amerikából riasztó hírek érkeznek a konjunktúra alkonyáról, Upton Sinclair nagyhatású pamflettekben számol le a hyperkapitalizmus embertelenségeiről, Moszkvában Hidas Antalék csinálják az új „irodalmat", a Turksib, a Generallinie filmkorszaka ez, a Piscator és Balázs Béla ideje, amikor a modern értelemben vett intellektualizmus egy B. Shaw, egy Barbusse, egy Rolland személyében szívesen kacérkodik a „forradalmi naladás" eszméjével.

A fiatalság, midőn csatlakozott ezekhez a mozgalmakhoz, korszerű akart lenni, mint ahogy eddig is a korszerűség vágya vezette. Balrakanyarodása, forradalmisága sokak szemében nagy szó volt, de nem a legutolsó szó.

1932 őszén a sors egy északszlovenszkói kisvárosba vetett és ezzel félrevágott az útból. Az egyetemi városokban, Pozsonyban, Brünnben és Prágában, a legmozgalmasabb ifjúsági élet zajlott, a marxista szemináriumokban ifjú tudósok magyarázták a „Kommunista kiáltványt", a levegő telve volt a forradalom hangos jelszavaitól. Mikor a vonat elvitt a csendes, haldokló kis