Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Egy nemzedék sorsa

vállalás, a kor kérdéseivel való bátor szembenézés, magyar vol tunknak kijáró egyéni felelősségtudat. A magyar élet parlagom heverő humuszán munkás kezek akartunk lenni, bár munkánk természeti feltételeivel nem voltunk tisztában. Programpontjaink mindenkor reális szükségszerűségből eredtek, de követelményeink túlzottan idealisztikusak voltak. Tiszta víz helyett gyakran dolgoztunk aqua púra destillatával. Az értelem retortáin keresztüljutott eszme gyakran gyengének bizonyult a valóság erejével szemben. Hiányzott belőlünk a fegyelem, az erők ismerete és számbavevése, saját energiáink felmérése. Csak a lelkesedés és hit fiatal tábora állott mögöttünk s azt hittük, hogy rombolni és építeni tudunk. Könnyen általánosítottunk s nem riadtunk vissza a legmerészebb következmények levonásától sem. Természetes, hogy ilyen módon csak megbotránkozást keltettünk abban a magyar társadalomban, melyet helyzete és tradíciója féltékeny érdekvédelmi pozíciókba kényszerített s amely magyar voltának jogát féltett kincsként őrizte. A vádak és védőbeszédek, a féltés és kiáltozás nemzedéke voltunk, csak éppen a közönyé nem. Úgyszólván soha sem volt tiszta körülöttünk a levegő: a vádaskodások ködei tették zavarossá. Kérdéseinkhez nem a tudós óvatosságával közeledtünk; magunkba öleltük őket, eggyé váltunk velük s a felvetett problémák uralkodtak rajtunk. Programunkban körülhatároítságra törekedtünk s mi sem állott messzebb tőlünk, mint a rendszer. Tipikusan lírai képzelőerővel s eszközeiben zavaros tudományos aspirációnkkal a szellemi tudományok legkülönbözőbb terrénumaira kalandoztunk s eredményeinket a megtalált kincs örömteli büszkeségével mutattuk fel a kortársaknak. Lázas területhóditók voltunk anélkül, hogy a kolonizálás praktikus feltételeit ismertük volna.

Nemzedék voltunk, melytől mindenki sokat várt, de melynek adni elfelejtettek.

Sajátos magyar problémafelvetéseink az etnográfiai érdeklődés körén túl arra késztettek bennünket, hogy egy szilárdabb eszmei konstrukció alapján próbáljunk magyarázatot találni kérdéseinkre. Ilyenül kínálkozott a szocializmus marxi formulája. Előtanulmányok, helyes bevezetések nélkül csöppentünk bele s helyzetünk kulcsát Láttuk benne. Voltak, akik rögtön Marx Tőkéjével kezdték; én a Kautsky-féle népszerűsített kiadásból ismertem meg, tehát aránylag szerencsésen jártam. A történelmi materializmus tetszetős formulája s a marxizmusnak művészetekre s irodalomra egyaránt való applikálhatósága érthetővé teszik azt a népszerűséget, mellyel, az új nemzedék a marxi tanok iránt viseltetett. A szocializmus nagy lépéssel vitt bennünket előbbre azon az úton, melyet kisebbségi létünk szociális körülményeinek magyarázata felé idáig megtettünk. Számos nyitvalévő kérdésünk vált rajta keresztül tárgytalanná. A történelmi materializmus az osztályharcok sorozatára bontotta fel az elmúlt események színes spektrumát; szociális érdeklődésünk egyre erősebben fordult a modern osztályharcok feié, melyek a proletariátus végleges győzelmét s egy osztálytalan társadalom csalogató illúzióját vetítették elénk. Az irodalomban a funkciós-művészet elve vált úrrá, mely undorral fordult el az elefántcsonttorony művészetétől s a lényeget a formáról a mondanivalóra, az ideologikus tartalomra vitte át. Szükségtelen bővebben ismertetni ezt a kort, mely legutóbbi időkig erősen éreztette hatását a magyar szellemi éleben. Hozzátartozik ez a háborúutáni ember szellemtörténetéhez, melyben a szélsőségek olyan döntő szerepet játszanak. A szocializmus