Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Sebesi Ernő: Hősi halál

össze-viissza csavarognak benne a gondolatok, valahogy gazdátlannak érzi az agyát, s most megint hozzáér a kis Peti hírmondó végső nyöszörgése. Elszégyenli magát.

Mintha alulmaradt volna ebben a viaskodásban, úgy érzi, mintha most ő is valami kamasz lenne, aki egy kérdésre nem tud választ adni. — A kiis Peti alaposan elbánt vele. Meg kell jutalmazni, de nem pénzzel. Erkölcsileg, persze, hogy erkölcsileg... Ezt tisztán érzi, csak a formájával van megakadva.

A januári napfény most élesen hasít be az ablakon. A kis Peti könnye büszkén csillan meg a verőn, káprázatba vonva szőke és értelmes fejét. A napfény friss és hűvös reflexe ott vibrál az ablakkal szemközt levő falon. Egy falikép a tél örömeit ábrázolja színesen és derülten. Egy dombról falusi gyerekek szánkóznak nagy vígan, csak úgy porzik kis szánkójuk alatt a hó, de a reflex mosolygó és meleg színei alatt csaknem olvadozni kezd a hó és most 'hirtelen úgy látja, mintha a gyerekek most már könnyeznének azon a téli képen. Hirtelen kis porontya jut eszébe, akit tavaly vitt el a vörheny. Most megint Petire esik a tekintete, de már érzi, hogy ő is könnyezik, szokatlan meleg hullámzik a szíve körül, mintha egyszerre megizzadt volna, pedig a terem nincs is túlfűtve, odapislog a kályha felé és ebben a pillanatban kiesik a kezéből a ceruza.

Az első padokból vagy tízen kirohannak s egymással versengve felugranak a pódiumra. Közben nem hallják a nagy lármában a tanító úrnak furcsa, elnyújtott sóhaját. Egy kislány éri el először a ceruzát, neki megvolt az az előnye, hogy fölugrott a padra és onnan közelítette meg a ceruzát, most nagyokat liheg az ugrástól és odateszi nagybüszkén az asztalra a ceruzát.

— Tessék — lihegi és visszasompolyog s vele együtt a többi szolgálatkész gyerek.

Mikor már visszaültek a helyükre, egy első elemista halkan megszólal:

— Te Gizi, azt se mondta, hogy köszönöm.

— Máskor mindég' mondta, — csodálkozik a kis szomszéd.

— Most is mondta, — állapította meg egy harmadik.

— De nem, most nem mondta.

— De igen, bizisten mondta.

— Hamisan esküdni, nahát!

— Szégyeld magad.

Suttogva veszekednek ahogy s mennyire ezt lehet észrevétlenül.

— Idegeskedik a tanfelügyelő miatt — hallatszik egy komolyabb hang.

— Nem is idegeskedik, de drukkol — és felneveti egy koraérett káröröm.

A tanító hátratámaszkodva ül a karosszékben. Szemei furcsán, szokatlanul bámulnak bele az osztályba. Uvegszerű nézéséről közömbösen siklik le mindnyájuk tekintete, mint vakablakról a napfény ...

A hátsó padokból látják ezt, de nem törődnek vele. Ök is a tanfelügyelőre vannak beidegeződve.

A nagy csöndben a kis Peti még mindég vesződve a könnyeivel