Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Telek A. Sándor: A fiam. A gép. Giling-galang
Szelíden néztem, szivem fürdött a szépben, jóban, nemesben. A kozmás szagot, úgy éreztem, elviselhetjük kettesben. Ám egyszerre a rémület, a korhely téboly rám rivalft. A gszdasszony vén banya lett, A szép, a hű, a jó kihalt. És tövis táncolt szivemen, és keserű íz a számban, Nem voltam más, mint csak ember a reménytelen magányban. A YANKEE HÖLGY ROKOKO ALMA Rokoko csin, kellem és báj, foglalja össze éned színét. Szellemes bók, gazdag parfüm felvidít, s álmod régi spinét. Kecses bútort, kedveskedő Watteau festményt az ízlés imád. Gáláns lovag az időről mondjon, ha tud, új bölcs maximát. A sétányon, nyesett fák közt, a hold érzelmed meglegyintse. A mindenség pezsgő véred csillagtüzekkel telehintse. S iróniád tapintattal elárulja a vánkosodhaik, milyen jók a férficsókok, s bájosak, ha nem okoskodnak. De te ma élsz, égkaparó házak és gyárak a kereted. S amíg régi legyezőről álmodsz, gépzaj a kiséreted. TELEK A. SÁNDOR: A FIAM Mint a vadcsikó, melynek sörényét cserág tépi és lábát vérzi kő: Szilaj, nyugtalan és minden szóra Felhorkan s szeme villámot szórva Felzúg, akár a vihardúlt fenyő. Ilyen lehetett párducos őse: Nyugtalan szél ia puszta téreken, Mely zabolátlan nyargalász szerte S belesivít az alkonyi csendbe Valami titkos pogány éneken.
