Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Szalatnai Rezső: Kosztolányi Dezső

tartása a művészé, az írói titkok tudójáé. Közben fia születik s ez az esemény, a gyermeki világnak, a költő igazi világának kísérletszerű újra^látása, a fiú növése, sőt föl emelkedése, nemzedéki rang-tudata, mély nemsokára az apa fölé helyezi, különösen izgatja más dolgok mellett is az írót. Az írót, aki állandóan vizsgálja önmagát, szinte kéjjel és kárörömmel lesi a test és lélek drámai változásait, több arcot hord egyszerre, mert minden hangulatát külön képiben tudja csak elképzelni és megélni. De ez az író hova tovább tisztább őszinteséggel adja, önmagát, nem megy túl természetén és adottságain: városi író marad, a szabad levegőjű, termékeny izgatásokkal teli magyar urbanitás képviselője, akii vérszövetségeket újít meg' Európával. A családban él, családi és rokoni id'illeket fest tragikus csattanóval s ife'lejthetetlen mélabúsi melódiával. Néhány jellegzetes alakban önmagát .is megírja, a száz arcok egyiikét-másikát, mint például az Esti Kornélt. Pár hónappal halála előtt megjelenik összegyűjtött költeményéinek kötete és újabb elbeszéléseiből lis egy kötet, a Tengerszem. A halódó költő még belenéz, szó nélkül, mert már nem tudóit beszélni, a két vaskos kötetbe, mint a tükörbe. 1936. november 3-án Kosztolányi Dezső meghalt Budapesten.

Az emberről annyira megoszlik a vélemény, hogy a Nyugat Kosztolányi-számában megjelent sok cikkből és versből csak a goimolygó részvétet éreztük ki:. Nem ismertük a költőt személyesen, de ama hírek eleven cáfolataiként, melyek a kicsinyes, Ady-gyülölő, baráttalanul barátságos Kosztolányiról szóltak, van egy bizonyító írás.. Barta Lajos írta a Korunk-ba (1936. december) „Desiré" címmel, Kosztolányiról szól. S az emiilgiráins iBarta, aki, mint vallja, ismerte a Kósztolányi-arcók közül a. nemszépeket is, olyan forró, mélyen emberi és igaz alakot rajzolt az olvasó elé ebben a Kosztolányi-cikkben, hogy ennél szebbet a halott íróról sehol1 sem olvastam eddig. Holott Barta Lajos éppen elég joggal írhatott volna másképen is! Mit mondjunk mégi az emberről? A költő mindig sejtelem marad.

De mérjük Kosztolányit a korhoz, a magyar irodalomhoz: nézzük, adott-e valami újat s alkotó erejének súlya hol marad meg« igazán?

A magyar társadalmi és történeti' kérdéseknek, melyek összezsúfolódtak a század elején, mint a magyarság politikai problémái, igazi megszól altatója és egyöntetű hitelesítője Ady Endre volt. A magyar é le tm agat adást, a magyar rejtőzést, a Kárpátok és a gyepűk közé húzódó lelkiséget, a tompa lemondást és dacos felsíkoltást, a Nyugat ellen új, igazságosabb s teljesebb Nyugatot hozó életérzést Ady fejezte ki. A magyar irodalom: a magyar líra. Ennek a lírának, mint Prohászka Lajos érdekesen bizonyítja, két sajátos, mindén más nemzet lírájától elütő lényeges tárgyköre van: a különös nemzeti öntudat és az istennel perlékedő vallásosság. (L. A vándor és a bujdosó c. tanulmányát.) Lírikusaink nagyobb része Balassától máig élő rangos poétáink soráig: ennek a tárgykörnek vallója és vállalója. Századiunkban ezt a líraiiságot Ady alakította úgy, hogy ma már e forradalmas, szocializmussá í is terhelt líra, melyet még húsz évvel ezelőtt „gyalázatosnak és nemzetellenesnek" bélyegeztek meg, nemzeti költészetünk elismert humuszát alkotja.

Kosztolányi Dezső nem volt nemzeti költő abban az értelemben,