Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Szalatnai Rezső: Kosztolányi Dezső

például Adyéban. Kosztolányi, bár igen összetett egyéniség volt, nem élt közéleti szerepet, s ha olykor-olykor beleesett a politikába, mint aki megégette magát, sietve menekült belőle s a csömör és meg­tisztulás hosszabb magányába bújt utána. Gyergyai Albert, aki a Nyu­gat Kosztölányi-számába a legalaposabb tanulmányt írta róla (1936. decemberi szám), nagyon találóan jellemzi életét és írói változatait: „A „dekadens" költő képét (felváltja az ,/impresszionistáé", majd a „klasszikusé", a Géraldy-foirdítóiét Valéry-é és Shakespeare-é, a színes, sőt nem egyszer idegen szavaikban tobzódót s Idegen szavaikat lelke­sen irtó purista, a latin kultúra hirdetőjét a magyar nyelv és rög szerel­mese, a poétát a próza'ró, a „jobboldalit" a „baloldali", az „újságírót" az „akadémikus" és így tovább — csakhogy, s itt a bökkenő, nem kényelmes és szépséges fejlődési fokozatok gyanánt, hanem sokszor egyszerre, egymásnak ellentmondón, egymásbaszőtten, fittyethányva a logika és az irodalom történet követelményeinek." Nos, az ilyen lélek igazi élete nem a horizontális vetület, hanem a vertikális hálózat fokain húzódik felfelé, mint egy magas-magas csigalépcsőn, melynek minden kanyarulatában van valami titok. A Kosztolányi-család tulajdoniképen szlovenszlkói származású, a nyitraii iNemeskoisztoliányróH való, abból a szlovák faluiból1, melynek min­den ősi lakója magyar nemes volt. Kosztolányi tehát emberi és lelki létének haj szálcsöve ivei összefüggött e tájjal, e sorslepte dús ihistó­­riájú vidékkel, melyben a magyar és a szláv kép néha már annyira összeolvad, hogy szinte egynek tűnik fel. Ha telhát innen származott, lehetett-e más, mint a legédesebb éghajlati örökségnek hordozóija, a mi humanisztikus európaiságunk folytonosságának képviselője? Kosz­tolányii apja gimnáziumi igazgató volt Szabadkán. iKosztolányi Dezső (képzeljük el a századvégi miagyar várost, a közepes nagyságút, a nemzetiségi, vallási, társadalmi, világnézeti megoszlás e vásári zsivajú korában), itt nőtt fel, távol az Alföld gazdag parasztjainak, kövér föld­jeinek tenyészélététől, nehéz szagaitól, négy fal között, m'int ahogy később is élt, folyton, haláláig. Élete a befelé élő gyermek élete, aki megőrzi1 csodálkozását a világ iránt mindvégig, szereti a kicsi, a leg­kisebb dolgokat s borzongása végeifogyhiatatlain és betegesen finom. Kosztolányi, az író, jobban emlékszik vissza az empire-óra hangjára, mint a kövér bácskai föld külső eseményeire. Akvárium-élet volt ez? Igen. A magyar kultúra alappillérein felépült nagy testvéiriségi minden emberi megnyilvánulás felé, mely a művészet ösvényein él. Gondos nyugateurópai nyelviismerettel, Irodalmi hajlamokkal ikerül fel az egye­temre, Budapestre. Bölcsészetet tanul, feltűnik Négyessy professzor irodalmi szemináriumában. Itt találkozott és barátságot kötött Juhász Gyulával és Babits Mihállyal. De a diákévek végeztével nem vállal tanári állást, mint két barátja, hanem az új magyar irodalom képvise­lőinek másik foglalkozását, az újságírást fogadja el világi köntöséül. Budapesten marad, „bús pesti1 redakciók" tagjaként él, megnősül, ház­ra tesz szert Budáin, abban a városi környezetben, mely egy európai metropolis zajában is megőrizte a polgárias város ildomos nyugalmát és bi'edermayer szertartásosságát. Irodalmi sikerek szegődnek hozzá, látja-tudja, hogy a mesterség igazi tudójaként tisztelik az írók és ol­vasók, akiknek (kényes ízlésű nevelője támad Kosztolányiban. Maga­

Next

/
Thumbnails
Contents