Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Szitnyai Zoltán: Csak az egyszer

kettesben, valami kellemes helyre, koccintani, nevetni, hogy még az emlékét se vigyék magukkal ennek aiz estének. Különben is szörnyen éhesek, olyan éhesek, miint két farkas. Ezen ismét nevetniök kellett. Estélyen voltak és éhezve távoztak. Még enni se volt ott kedvük, 'inni se és most irtózatosan szomjasak valami jó ízű italra.

— Menjünk a Mlakkhetesbe, — ajánlotta az asszony, a lakásuk közelében levő vendéglőt.

— Azt már nem! Egy ilyen előkelő dáma és egy ilyen finom úr? Ellenkezőleg, a Gellértbe megyünk szivem. Ez való nekünk!

— Ha akarod — helyeselt halkan és boldogan az asszony. — Egyszer elvégre nekünk is szabad.

Taxiba ültek. így mégi nem örülték az életnek, ilyen tarkának és színesnek még soha nem láttak nyári estét. Pazar érzés volt bevonulni az étterem széles forraszára, elől Erzsébet uszályos ruháiban, amire a nők vizsgálódva, a férfiak felcsillanó szemmel nézték utána, mögötte Kálmán szmokingosan, mint a többi urak is az asztaloknál. Aztán találni egy jó helyet, ahonnan mindenfelé látni és összebújva az étlap mögött, megállapítani a gazdag vacsora fogásait. Előtte egy-egy pohár sör, a sülthöz fanyar bordói, a feketéhez snapsz, egyiptomi cigaretta Erzsébetnek és egy illatos, sárga média Istvánnak a hosszú, fehér papi rsziiplkába. Ez igen, így gyönyörű az élet! Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!

Itt iis ók maradtaik utolsónak. Csak akkor fizettek, amikor már tüntető sétába kezdtek asztaluk körül a pincérek. Egy huszas bankjegy elrepült a vékony tárcából, déhiát annyi baj 'legyen, egyszer nekik is szabadi. Egymásba karoltak és patakzott belőlük a szó, megi a nevetés. Dehogy is mennek még haza, már ki menne haza ilyen gyönyörű, nyári éjszakán. O, nem, kávéházról szó sem lehet! Kinek lenne kedve csenevész ciprusok között üldögélni az aszfalton, újságot böngésző, morozus agglegényeik közelében. Liget kell, lomb, üde levegő és a csillagos égbolt a fejük felett! Menjünk a Szigetre! Hát persze, hogy oda, autóval végigsuhanni a hosszú allén, belélegezni a vlirágók illatát, aztán a még soha nem látott mulatóban meginni egy csésze feketét, táncolni néhányat a parketten és utána meghitten végigandalogni szerelmespárok ölelkező sétaútján! örülni, élni!

—1 Egész este erre vágytam, — suttogta Erzsébet mámorosán, amint röpült velük a kocsi a Sziget felé.

És mért Is ne, hiszen egyszer nekik iis szabad. Ó! milyen szép és előlkelő is tud 'lenni az élet. Ahogy a portás 'kitárta kocsijuk ajtaját, ahogy beléptek a tánc, az illatok, a jókedvű kacagás forgatagába, ahogy a mailre de plaisir eléjük lebegett és fejedelmli vendégeknek szóló hódolattal kísérte őket egy üres páholy asztalához. Feketét kérnek, igen, egyelőre csak feketét, a többit majd később. Hanyagul eldőlték a karosszékekben és boldog' mosollyal nézték a műsor szálmait. Mámorosak voltaik az étteremben elfogyasztott italoktól. De azért itt is rendelni kell valamit. De okosan, nem túl drágát, valami olcsó pálinkát. Egy zajos társaság vonult be a páholyuk alatt. Erzsébet felnézett, aztán megtaszította István könyökét és súgva mondta:

— Göndör és az egész társaság.