Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Rády Elemér: A válságba jutott marxizmus
mat megy végibe másutt is. Ahol a szociáldemokráciának van mégi valami talaja (mert szociális intézmények vannak birtokában), ott is legfeljebb érdekvédelmi és munkásjóléti mozgalommá szűkült, amely így lényegiében is k o nZ e rv a t'ív jellegű. Ettől a polgárivá, sőt nyárspolgárlivá szürkült marxismustól nem várhatunk új harcot és még kevésbé az új embertípus kialakítását. Fogihíjjas vicsorí fását senki sem veszi már komolyan s ma legfeljebb csak olyan szükséges velejárója a kapitalista társadalmi rendnek, mint a futószallagi a többtermelésnek. A negyedik inlte maci ónálló pedig túlságosan is személyi ügye Trockijnak, s ezzel végzete is meg van pecsételve. Bármennyire hirdeti Trockij, hogy a klasszikus marxisimusnalk egyetlen letéteményese, s a permanens forradalmat egyedül képviseli az áruló Sztálinnál és szocái Idem ok ráciával szemben — a trockizmus lényege mégis csak negatívum: Trockij személyi bosszúja és gyűlölete Sztálininál szemben. Az egész mozgalom magán viseli megalapítója gyengeségének bélyegét. Trockij típusa az izgága forradalmárnak, az örök nyugtalanság1, az örök lázadás inkarnációja. Csapongó, hiú, hideg intellektuell maradt, aki mindig irtózott a proletárdiktatúrától — ha nem ő vezette. S míg Sztálin saját kezével is gyilkolt, ha Lenin érdekében jónak látta, Trockij csak gyilkoltatoft. Életrajzíróit kivétel nélkül megállapították róla, hogy zseniális ötletei voltak, sziporkázóan szellemes, maróan cinikus és hisztérikusan gyűlölködő tud lenni, de tehetetlen, nagy akciókra képtelen, mert hiányzik belőle a kitartás. Valami lázas nyugtalansági hajtja, dé minden tette rapszódikus. Egyik leghűségesebb munkatársa, Eastman jegyzi meg róla, hogy képtelen minden szervezésre; nem tudja megválogatni e m béréit é s ö r ö k ké m a g, á r a m á r a d. Pusztán lélektani okfejtéssel is megmagyarázható, hogy ez a forrongó intellektuel miért került szembe Sztálinnál, a racionalista grúz paraszttal. A moszkvai troidkista pörök, és az ennek kapcsán lappangó vád, hogy Sztálinnak birodalmában felütötte a fejét a véres orosz pogromnak emléke, az antiszemitizmus, ismét megnövelte Trockij jelentőségét, azonban ez a népszerűség nem jut túl a szál ónforradalmárok és forradalmár intellektuel lek szűk körén. Az initellektualizmus elf áradott ja i egy percre megremegve a kiontott vértől, most isimét hozzá menekülnek, sőt Sztálin elvesztett világsajtóját is Trockij kezdi elfoglalni. (Csodálatos összefüggések, amelyekből igen tanulságos következtetéseket lehetne levonni!) Mindezek ellenére azonban a népszerűség útja csak eddig a szalonforradalmár csoportig! jut el. Trockij, a forradalmár intellektuel időszerűtlen j e I e n s é gi, akinek nincsen kapcsolata a tömegekkel. Ma a nagy szervezők korát éljük, Trockij pedig minden, csak nem szervező. Az az intellektuel csoport, amely világszerte Trockij ra esküszik, veszedelmes bomlasztó1 réteget alkot, félelmetesen tud mindent szétrágni, azonban kérdés, hogy ezzel a szobaforradalmisággal eljut-e a tömegékig; A trockizmus azoknak a mozgalma, akiknek — azt mondhatnánk — a vére kívánja a nyugit a lanságot, akik szabadulni akarnak az arisitotelesi logika vas abroncsai tói s a ködös világforradalom eszmevilágába menekülnek — elméletben. A merész kiállás, a tettekben való kielégülés a legtöbb trockista intelléktuelnek nem adatott meg. Ezért nép-
