Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál

TAMÁS MIHÁLY:

SZÜRETI BÁL

I.

Sokáig tépelődött az öreg Sutay, amíg rászánta magát a dologra, hogy elmenjen a főbíróhoz. Még az előszobában is, amíg várnia kellett, néha úgy volt már vele, hogy megfordul, hagyja veszni az egész gondolatát, íesz, ahogy lesz, de ő még se megy be a főbíró úrhoz, mert ha egyszer már bement, akkor — ismerte magát — megindul minden, és ő nem áll meg félúton és vége az ö szép asztalosműhelyének. Már felállt, a kalapja után nyúlt, de Józsi hajdú, aki ott ült a fonott vesszőszéken és a délután kézbesítendő idézéseket rendezgette, vigasztalással fordult hozzá.

— Tessék még maradni, Sutay úr, a gyógyszerész úr van bent a főbíró úrnál, hamar ki szokott jönni.

Sutay arra gondolt, hogy a főbírót ezelőtt polgármesternek hívták és mégsem kisebbedett a hatalma, hátha így lesz vele is, hátha nem fog a változás tekintélybeli csökkenéssel járni? Isten tudja. A műhelynek meg így is, úgy is fuccs.

A patikus kilépett az ajtón, roppant vastag szemüveg villogott rövidlátó szemén, a küszöbről visszafordult, fejét egy kicsit előrehajtotta és úgy akairt még valamit mondani a főbírónak, de az akkor már áttekintett a> patikus feje felett, nézte, hogy kik várakoznak még rá, húsos, nehéz balkeze a kilincsen pihent és a szélesre tárt ajtóból szólt Sutay felé.

— Tessék beljebb fáradni, Sutay bácsi.

A kis kövér ember fürgén állt fel a székről, botját és a kalapját a székre tette, ahonnét éppen felállt és sietve, gyorsan lépett be a főbíró szobájába, mintha attól tartana, hogy az utolsó pillanatban gondolja meg benne magát valami és ő visszaszalad, haza, a műhelyébe és örökre elveti a gondolatát annak, amiért most ide eljött.

A főbíró az íróasztalához tért vissza, kopott és tompahegyű barna ceruzát vett a kezébe, idegesen ütögette vele az asztal lapját, de mosolygó kedvességgel szólt Sutay felé.

— Tessék helyet foglalni és mivel szolgálhatok?

Sutay előbb megnézte a bőrfotel ülését, azután leült. Ahogy így ült, alig mutatott kevesebbet annál, mint amikor állt. Kabátja zsebéből nagy fehér zsebkendőt húzott elő és a homlokát törölgette.

— Úgy van az, kérem, főbíró úr, hogy én hosszú gondolkodás után jöttem el ide. A dolog ott kezdődött, hogy tavaly tavaszon, amikor már csak két segéddel dolgoztam, már akkor alig tudtam munkát szerezni az embereimnek. Húztam a> dolgot, húztam, reméltem, hogy jön valami munka, pályáztam ide is, oda is, de mindig drága volt az, ajánlatom. Hát hogyne lett volna drágább, amikor itt is megnyílt az asztalosárúgyár. Szöllósön is, ahová addig én dolgoztam. Nem lehet kérem ezekkel tartani a versenyt, ezek gépekkel dolgoznak, de ez még semmi, gépeket vettem volna én is, ha másként nem, részletre, de ezeknek több az ismeretségük, mint nekem és nyelveket is beszélnek.

A főbíró egyre sűrűbben ütögette a ceruzáját az asztal lapjához. — És most mit szeretne, Sutay bácsi? fcM/