Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

cepció, szláv magyar együttműködés, egy-egy megállója a lázas, kereteket és megkötöttséget nem ismerő fejlődésnek. Egyben nyilvánvaló bizonyítéka állításunknak is, mely szerint az új kisebbségi életkörülmények közé jutott, kiegyensúlyozatlan középosztály már nem tudta saját irányában tartani a felszabadult és érvényesülés felé törő népi erőket. Sok váddal lehet illetni szeliemi fejlődésünknek e második korszakát, sok tévedés, tapasztalatlanság, félrecsúszás mutatható ki a fiataloknak e forradalmi fejlődésében, egy azonban kétségtelen. A nagy ideológiai zűrzavar ellené;e ez a korszak mutatta legjellegzetesebben a szlovenszkói társadalom távlatokat, célokat, lehiggadt eszközöket nem ismerő: csak „újat" kereső lelkiségét. A legutolsó évek története már e türelmetlen társadalmi erők lehiggadását, elgyengülését’ mutatja. De úgy véljük, tévednek azok, akik e lehiggadást az „eszmék kitisztulására" vezetik vissza. A szlovenszkói kérdéstömeg javarészt még ma is felderítésreváró ismeretlen dzsungel, ahol a bátor, élesszemű és képzett kultúrmunkás ma is rengeteg megmutatásraváró problémát talál. A látszat inkább amellett szól, hogy e harmadik korszakban élő fiatal nemzedékeinkből a felismeréseket lehetővé tevő képzettség és a bátor kiállás hiányzik: a tévedéseknek, a bajoknak, de a tennivalóknak is komoly felismerése és azoknak eltussolásnélküli radikális feltárása. A baj föltétlenül ott van, hogy a második korszak nagy tanulságait, a levegőbenlógó teóriáknak csak korlátolt'értékét’, nem tudtuk átminősíteni a mába. Az 1926—31 közötti forradalmi esztendők egy megszívlelendő tanulságot hoztak: ez a korszak s az ekkor fejlődő fiatalok vették észre, hogy kisebbségi életünkből hiányzik a központi gondolat, ami politikában, kultúrában, hazai és középeurópai viszonylatainkban uralkodó lehetne. Ez a „második korszak" vette észre először a háborúelőtti évekből átörökölt „nemzeti" gqndolat tartalmi hiányát és gyengeségét. És — ők ezt a központi gondolatot akarták új formában megtalálni. De mint láttuk, eredménytelenül. A tételes marxizmus pártpolitikával egyesült vonalvezetése elfogadhatatlannak bizonyult. Az utolsó öt-hat esztendő — mint mondják — már túljutott a világnézeti harcok levegőjén. Ez valóban így is van, de félő, hogy a „harc" hiánya tespedést jelent és az ideológiai viták kiküszöbölése magának az ideológiának hiányát is. Tévedés ne essék: nem vagyunk hívei a meddő világnézeti csatározásoknak, csak azt nem hisszük, hogy egészséges gyakorlati cselekedetek világnézeti kiegyensúlyozottság nélkül létrejöhetnek. Az új katolikus ifjúsági és társadalmi megmozdulások — igaz — világnézeti tartalommal jelentkeznek, de kérdés, vájjon túljutnak-e mielőbb a „túlsó oldal" merev tagadásán és megtudják-e fogalmazni az egyetemes, tehát felekezeti problémákon felülemelkedő magyarság új politikai, társadalmi, kultúrális és népi életprogramját?

Szlovenszkó és Kárpátalja magyar lakosságának mintegy 75%-a földmives: a magyar népesség 83.5%-a falun él. Ezeknek több mint egyharmadá teljesen vagyontalan agrárproletár, a további kétharmad (mintegy 260.000 lélek) az „önálló" gazdák rétege. Ez az adottság, szóval a paraszti tömegek túlsúlya, nagyjában már eleve eldönti a társadalmi fejlődésnek, politikának, társadalmi és kultúrális szervezésnek irányát és természetét, melyet a szlovenszkói magyarságnak követnie kell. Az a tény ugyanis, hogy a kisebbségi magyarságnak háromnegyedrésze a földdel közvetlen összekötöttségben él: logikussá teszi, hogy a politika, társadalmi szervezkedésnek, kultúrális és gazdasági érdekvédelemnek, melyet a szlovenszkói magyarságnak ki kell építenie e